Intersparban megteheti az eladó, hogy nem ad vissza 1000 Ft-ból, mert "nem tud és feltartom a a sort"? Tényleg én voltam a hibás?
Egy italért mentem be és 1000 Ft-al fizettem... Csak ilyen 5 meg 10 forintosaim voltak, meg centek. Vagy még nagyobb pénzem. És akkormhozzám vágja, hogy "nem tudok visszaadni, most mi lesz". Én meg nézek rá bambán, talán kérjél. Erre szólok, hogy kártyával kifizetem, erre "beütöttem, hogy készpénz, meg kistételt amúgy sem lehet". Erre a mögöttem álló férfi mondta, hogy "de van aprója" és odaadta a nőnek. Ekkor már annyira ideges voltam, hogy kicsúszott: "nem, dehogyis" . Ekkor leosztott mint egy óvodást, hogy "az úriember kifizetné maga helyett, meg már ideges a vevők, mit képzelek, hogy ennyi ideig feltartom a sort". Úgyhogy engedtem, majd megkérdeztem, hogy hogyan adom vissza, meg köszönöm szépen. Majd elhúztam szégyenemben...
Ja és legszívesebben odanyomtam volna a pasi kezébe a kávét, hogy igya meg, mert ezek után nem kell. Az meg utólag jutott eszembe, hogy ott kellett volna hagynom neki, hogy akkor rakha vissza, mégsem kérem, aztán játsza el ezt még 10 emberrel. Érdekes a faszinak vissza tudottnl anni az 1200 Ft-ért vásárolt dologért a 2000 forintból.
Felettébb különös, meg azért meg kellett alázni, mert "csak" egy italért mentem be.
#29 Nem vagyok naiv, egyszerűen futottam már bele én is hasonló esetbe. Mind azt tekintve, hogy egy eladó nem készséges, és kihasználva, hogy a vevő nem érti a rendszert, a saját kényelme érdekében elferdít szabályokat (feltételezve, hogy az eladó eleve csak azt akarta elkerülni, hogy váltót kelljen cserélnie, akkor, vagy később, arra számítva, hogy a vevő mégiscsak talál aprót, vagy - ahogy történt - egy másik vevő megoldja), mind pedig azt az opciót tekintve, hogy az eladó nyerészkedni akart a vevő tudatlanságából/figyelmetlenségéből (bár jelen esetben kevésbé tartom valószínűleg, de már láttam olyan blokkot, amire egy plusz 1500 forintos cikket húztak rá valahonnan pult alól). Mindkét eset Sparban esett meg. Ezen kívül abba is sokszor belefutottam, hogy fiatal lányként (feltételezem a kérdező is az), sokan hajlamosabbak nem egészen tisztességesnek lenni, látva, hogy ezt a lányt még palira lehet venni.
Szóval bár ez konkrétan nem esett meg velem, gyakorlatilag minden részletéhez hasonló igen. Szóval kíváncsian várom, hogy aki szerint ez nem lehet valóságos történet, az miért gondolja így, illetve egyáltalán miért írna ki bárki egy ilyen történetet, ha az kitalált?
Nem tudom, hogy igaz e a kérdés, a válaszokat sem olvastam el...
De velem a spar (ugyan nem inter) üzletekben rendszeresen csinálnak hasonlót...
Sosincs apró, soha nem tudnak visszaadni, ha meg nagyon-nagyon apróval akarok fizetni, akkor én vagyok a bunkó.
Ha félre üt valamit, vagy kétszer üt be egy terméket, akkor el kezd csengetni, mert maga nem veheti le a terméket, ehhez egy ilyen kártya kell és 10 perc még jön valaki a kártyával. Nem túlzok.
De olyanról még nem hallottam, hogy kis tételt ne lehetne kártyával fizetni...
Mindenesetre a sparban legtöbbször kiégett 50+-os, sokszor fogatlan nők szoktak lenni az eladók, akik enyhén szólva nem profik.
Ezért ha csak tehetem az Aldiba járok. Ott még olyankor sem volt soha gond, ha húszezressel fizettem.
Mindig pontosan adnak vissza, egy pillanat alatt, gúnyos komment, megjegyzés nélkül.
És ha valami gond lenne, tudnak a dolgozók egymással adóvevőn beszélni, ha bedöglik a monitor, vagy valami, 2 perc és ott az illetékes dolgozó.
Ki van tiltva napok/hetek a kérdező és mégis ki van emelve a kérdés?!?!
Ez mégis mi???
Khm... Ha nincs itt a kérdező, hogy lehet kiemelni a kérdését?
Direkt rányomtam a privát üzenetre és meglepődve láttam, hogy törölte magát vagy tiltották. Igaza volt az egyik előttem válaszolónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!