Miért mondunk egy csomó kaját, igazi magyar kajának, mikor a fele hozzá való amerikai?

Idézet a Wikipédiából:

Bármilyen különösnek tűnik, de a gulyás (pörkölt, paprikás) nemzeti étellé válása szoros összefüggésben állt II. József reformtörekvéseivel. Az uralkodó politikájával erősen veszélyeztette Magyarország jogi különállását, mivel azt Ausztriával és Csehországgal egy egységes birodalomba kívánta olvasztani. A kiváltságait féltő nemesség a magyar nyelv védelme és a magyar ruha újbóli divatba hozása mellett egy egyszerű alföldi pásztorételben vélte megtalálni azt az ételt, amely a magyar nép egységét és egyéni jellegét hangsúlyozza. Kiválasztódásának több oka is volt. Sajátos megjelenése (a paprika szép, egyéni színt adott neki), valamelyes ismertsége, amit az utazók, katonák révén ért el, sokat nyomott a latban, de az elsődleges ok egészen más volt. A gulyást színmagyar ételnek tartották, hiszen az Alföldnek olyan részéből származott (a Nagykunság, a Hortobágy és peremvidékei), amelyet a legkevésbé ért el a Dunántúlon igen jellemző „elnémetesedés”. Ilyen ételt a magyar nemesség asztalán nemigen lehetett volna találni, ezért esett egy pásztorételre a választás.

Az sem zavarta a szimbólumalkotókat, hogy a paprikás hús, a paprikás ételek nemigen voltak hagyományosnak nevezhetőek, hiszen a paprika használata nem tekintett vissza hosszú múltra. A céltudatos hagyományalkotás (a kitalált tradíció) gyors sikerét jelzi, hogy gróf Johann Centurius Hoffmannsegg szászországi utazó már 1794-ben úgy említi a papikás ételt, mint magyar nemzeti eledelt: „ein ungarisches National-Gerichte von Fleisch mit türkischen Pfeffer” (egy húsból törökborssal (paprikával) készült magyar nemzeti étel). Mivel írásában ízletessége mellett dicsérte egészségre kedvező hatását, könnyűségét, valószínűleg gulyásról lehetett szó, amely a három étel közül a legkevésbé zsíros, „legkönnyebb”.

--------------------------------------------------------

A paprikás ételek elterjedése az ország területén nem volt egységes. Míg az Alföldön igen gyakran készítették őket hétköz- és ünnepnapokon is, addig a Dunántúlon csak az Alföldhöz közel eső területeken voltak igen korán ismert és fogyasztott ételek. Belső- és Dél-Somogyban, valamint Észak-Magyarországon csak az 1920-as években jelentek meg, s először csak ünnepi alkalmakra készítették a pörköltöt és a paprikást. Borsodban egészen az 1950-es évekig nem szerepelt a lakodalmi menüsorban egyik ételtípus sem. Az Alföldön kívüli területeken még az 1960-as években sem tartozott a leggyakoribb ételek közé.

Felejtsük már el ezt a hülyeséget, hogy a paprikát a magyarok hozták be. Hol olvastad a grillparty honlapján? Juj hát az nagyon tudományos és megbízható forrás. A magyaroknak fingja sem volt a paprikáról a törökökig. Sőt, még akkor sem nagyon, mert az egy török dolog volt, nem a gyauroknak hozták. Eleve úgy hívtuk nagyon sokáig, hogy török bors. Mikor a törökök elmentek, a paprika maradt, elkezdtük használgatni, de marhára nem lett még akkor sem általános. Még a törökök után is száz évek teltek el, mire általános fűszer lett a paprika. Nézzél meg hagyományos szakácskönyveket, mind említi, hogy mára teljesen elfelejtettük a valódi hagyományos magyar fűszereket, csak paprika, paprika.

Az első írásbeli feljegyzés, amelyben a paprika is szerepel abban a formában, ahogyan mi is ismerjük Kolumbusz hajóorvosának, Chanca-nak a tollából származik. Chanca egy levélben, amelyet Hernandez nevű barátjának, Fülöp spanyol király háziorvosának küldött, leírja az Új Világban termő „indiai borsot”, ezt a vonzó látványt nyújtó dísznövényt, amely orvosi szempontból is hasznosnak bizonyulhat. Azt csak mellékesen jegyzi meg, hogy a bennszülöttek ezt a bizonyos „indiai borsot” fűszernek használják. A tizenhatodik század végére az Ibériai-félszigeten már virágzó paprikatermesztés folyt.De, hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, Gundel Károly aki szerint a spanyol pimiento paprika csakugyan Kolumbusszal érkezett Európába, ám a magyar capsicum paprika Indiából került hozzánk Perzsián keresztül, ahonnan a törökök hozták magukkal a tizenhatodik században. Ezt az elméletet főként az támasztja alá, hogy évszázadokon keresztül szinte mindenki indiai borsnak nevezte a paprikát.

A képet még zavarosabbá teszi, hogy a régi idők botanikusai számára az „indiai” amerikai, vagy közép-amerikai indiánt jelentett. Egy biztos, a paprikát Kolumbusz előtt nem ismerték Európában. Akkor járunk tehát legjobban, ha úgy tekintjük ezt a pompás növényt, mint Amerika felfedezésének egyik kellemes mellékhatását. Hazánkba a paprika török közvetítéssel, bolgár kertészek által került, és ők ismertették meg termesztésével a magyarokat.