Létezik Budapesten olyan közösség ahova korábbi alkohol- és kábítószerfüggők járnak, de nem vallásos?
Az elmúlt 5 évben komoly problémám volt mind a kettővel. Mivel egyedül élek sokáig el tudtam titkolni a környezetem elöl, később amikor már nem lehetett az anyám és egy-két barátom megtudta, de nekik nagyon keveset beszéltem a dologról. Egyrészt nem akartam hogy megtudják hogy valójában milyen komoly is volt a probléma, másrészt olyan dolgokat csináltam amiket szerintem tiszta, normális ember nem ért meg.
Egy hónapja vagyok tiszta, nagyon jól érzem magam és eltökélt vagyok, viszont napról-napra egyre erősebb bennem az igény hogy kibeszéljem magamból ezt a dolgot. Szeretnék olyan emberekkel beszélni akik hasonló cipőben jártak, akik nem ítélkeznek, de az interneten a csoportok amiket találtam szinte mind keresztények vagy valamilyen keleti spirituális csoportok. Ez engem kicsit elrettent, jó lenne egy semleges közösséget találni. Létezik ilyen? Ha igen, és esetleg ismeri valaki nagyon örülnék ha megírná, meg egy pár mondatot arról hogy hogy kell elképzelni az egészet, mert természetesen be vagyok azért tojva a dologtól, nem volt eddig napi rutin hogy idegen emberekkel beszéljek ilyen személyes témákról.
Nagyon köszönöm!
26F vagyok, ha számít valamit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!