Amiben tudok segítek nekik, de úgy érzem ebben nem tudok sajnos. Mit tehetek?

Van egy szegény család. Csak a körülményeik szegény, de belül igazán gazdagok. 2 éve hétköznap mindig bevásárolok nekik, hogy a gyerekek tudjanak mit vinni iskolába és főzök nekik későbbre. A történet úgy volt, hogy láttam a játszótéren egy szegény kislányt, amint a kistestvérével játszott. Odajött hozám és megkérdezte: Nem akarsz velünk játszani? Úgy ülsz itt, mint aki nagyon szomorú. Persze játszottam velük, mert annak az angyali mosolynak kevés ember tud ellenállni. :) Aztán a játszás közbe észrevétlenül részletekben el mesélte az életüket. Megszakadt a szívem. Meghívott hozzájuk és bemutatott az anyukájának, aki egyedül neveli őt és 4 testvérét. Azt követő napon, és a többin is már nem üres kézzel ültem a játszótéren. Elmentünk hozzájuk és átadtam az édesanyjának, amit hoztam. Azóta olyanok nekem, mint a második családom. Hétköznap főzök nekik, hétvégén csak bevásárolok és az édesanyjuk főz, mert hétköznap dolgozik és sokat kell pihennie, ami így sem szokott neki menni. Persze nem mondom, hogy én viszem csak az élelmet, de kiegészítem, hogy mindenkinek jusson elég. Nekem nincs édesanyám, ezért olyan az ő édesanyjuk nekem, mintha az én édesanyám is lenne. Édesapám örül ennek és bíztat, hogy jó az amit teszek és ne adjam fel a jó szándékomat semmiért. De itt a gyerekeknél van gond. Nem mondtam senkinek ezt, mert nem akartam, hogy piszkálják a gyerekeket, vagy az édesanyjukat, hogy másnak kell segíteni rajtuk. Nem is akartam magamat fényezni. De gyerekek annyira örültek nekem, hogy szereztek egy barátot, akivel játszanak, és ha szomorúak, akkor megvígasztalja őket, hogy elmondták az osztálytársainak, hogy van egy barátuk, aki mindig jön és hoz ezt meg azt és utána játszunk. Azóta piszkálják őket az iskolában evvel...sírnak miatta. Megszakad a szívem, mert nem tudok segíteni ezen. Megkértek, hogy csináljak valamit, mert ők már nem bírják...Megszakad a szívem, mert nem tudom mit tehetnék. :( Valaki segítsen kérem! 18/L