Hogy viszonyulsz, ha valaki érzelmileg zsarolni akar?

Nem megyek bele a játszmáiba.

Pl amikor szakitassal zsarol megoldas helyett:

Én: Ugy érzem mintha mulnának az erzelmeid vagy mintha már nem is szeretnél

Ő, ahelyett hogy kerdezne miert erzem ezt, ahelyett hogy ötletelne hogy lenne jobb, hogyan javithatnánk rajta, valaszol: ha igy érzed, akkor nincs ertelme egyutt lenni(lazán dobna, ez is sokat jelent)

Erre én: rendben akkor vége, szia :D

Anyám rendszeresen megteszi, mit tudsz tenni? Megszokod....

Ha ügyes vagy, talán bele tudod verni a fejébe, hogy nem így kéne kommunikálnia, mert 1. átlátszó 2. utálatos. Tehát nem csak nem hatékony, de kontraproduktív, mert csak megutálod miatta. Vagy leesik neki, hogy sokkal jobb neki az egyenes beszéd, vagy nem, akkor meg viselje a következményeket.

Ignorálom.

Az az igazság, hogy bennem belül viszont hatalmas a csalódottság, sértettség, bánat. Kívül nem latszik. Erzeketlennek latszom. De egyszer próbalkozzon valaki ilyennel, az is elég hogy örökre kiessen a kosarból.

Egész gyerekkoromtól kezdve meg akartam felelni mindenkinek, ez valamilyen szinten felemésztett, és sok energiába került. Volt, aki olyannak szeretett, amilyen vagyok, másoknak sehogyan sem tudtam megfelelni. Csendes voltam, visszahúzódó, önbizalomhiányos, szorongó. Ahogy kezdtem elérni a 30 éves kort, szép lassan megváltoztam. Hosszú ideje tartó párkapcsolatban élek, és a párom mellett megtanultam értékelni magam. Végtelenül jó ember, és nagyon sokat köszönhetek neki! Amikor egy durva szituációba kerültem, ő bíztatott, hogy álljak ki magamért, és ne hagyjam magam elnyomni! Ez elindított egy úton, és már egyre könnyebben megy, most már nem rettenek meg, nem hajolok meg az ilyen manipulációknak. Attól még persze bánt valamilyen szinten. Az egyik családtag mindig azzal takarózik, hogy ő mennyire szeret, de megpróbál rámerőszakolni mindent, rámerőszakolni a gondolkodását, de az nem én vagyok. Mindig nagyon felszabadító érzés, amikor önmagamat adom, amikor kiállok magamért, úgy csinálom a dolgaimat, ahogy én akarom, és azt a ruhát veszem fel, ami nekem tetszik, szerintem rá lehet kattanni erre. Ez sokszor azzal jár, hogy egyesek felháborodnak, de nem fogom tovább elnyomni magamat, pláne olyan ember miatt, akinek csomó traumát köszönhetek.

Régebben nagy gondot okozott nemet mondani dolgokra, ma már simán megy, és sokkal jobb így az életem.

szerintem semmi gusztustalan nincs benne, nagyon is emberi, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy tudatos. Engem inkább az irritál, amikor valaki nagyon Öntudatos (szándékosan irom nagy betűvel), és lenéző.

És az ignorálás, a sértődöttség is a lenézés, a részvétlenség, a képzelt magasabb rendűség jele ilyen esetben szerintem...

Az ilyen ember elfelejti, hogy az érzelmi zsaroló sem jó kedvében zsarol...