Más is úgy érzi, hogy az élete meg van rekedve egy szinten és nem tart semerre?

Voltak régebben barátnőim akikkel megértettem magamat. Aztán suliváltást követően őket elveszítettem.

Most huszonévesen az új városba ahová költöztünk kötöttem új ismeretségeket. Vannak emberek akikkel meg tudok beszélni bármit. Viszont az a bajom,hogy nincs olyan ember akivel kialakult volna kapcsolat hogy mindig összefutunk ha kell vagy elmegyünk valahová kicsit szórakozni. Esetleg kirándulni, máshová várost megnézni. Úgy élni a fiatalságunkat ,önfeledten.

A másik,hogy akikkel jóban lettem ők idősebbek az egyik pl családos hát persze ,hogy velem nem fog találkozni gyakrabban ,hiszen ott van a családja , a gyerekei. Azt vettem észre ,hogy a velem egykorosztállyal ritkán jövök ki.

Egyszerűen csak úgy érzem az életem semerre se tart ,mindig egyhangú és semmi nevetgélés vagy történés nincs benne. Hiányoznak a régi középsulis idők amikor barátnőimmel olyan önfeledtek voltunk.mintha történt volna valami.

Merre vannak azok az emberek akikben bízni is lehet??akik nem dobják el a baráti kapcsolatot csak mert lett egy szerelmi kapcsolatuk?

Azt vettem még észre ,hogy nehéz kialakítani kapcsolatot felnőtt korban. Volt egy egy idős ismeretség is egy lánnyal de barátja lett és így már egyre ritkábban találkoztunk.

Merre ,hol lehet ismerkedni olyan huszonévessel akivel lehet élni is az életet ,kicsit olykor élvezni elmenni erre arra ? De tényleg. Más is úgy érzi,hogy az élete csak egy helyben áll és mintha ugyanazt játszaná le újra és újra? Nagyon unalmas így.

Nem találom a helyemet már régóta. Pedig kerestem. De nincsen. Utoljára a középiskolai barátnőimmel volt meg a közös összhang. De ez elveszett.

Nehéz kialakítani egy igaz! kapcsolatot. Ezt érzitek Ti is?