Mi alapján jók velem a cigányok ha maguk közé fogadnak, segítenek, barátkoznak?
19-25 éves korosztályról van szó munkahelyi időben, egy multinál dolgozunk a régiek közül van egy pár haverom, de most vettek fel sok embert mert új termékeket fognak gyártani, és kell a létszám, többnyire fiatalok jöttek, és már most egy hét után olyan is köszön akit még nem is láttam, tegnap az egyik megkérdezte abból a csoportból amelyikben van, hogy nincs kedved kijönni ebédelni velünk? közbe beszélgetünk a melóról stb Mondom ráérek, kint találkozunk akkor.
Azon kívül hogy van egy kis szakállam, a hajam hetente igazíttatom, oda figyelek a részletekre néha pasának/arabnak hívnak a régiek mert a hajam szemöldököm is sötét, de nem gondolnám hogy ebből kifolyólag lenne oka hogy meghívjanak maguk közé, van egy csaj szintén cigány de udvarias Ő meg a másik gyártási részen van, de ha arra járok és lát mindig mosolyog és néha utánam néz, eddig pár mondatot váltottunk amikor ment vissza szünetről.
Tőlük nem tudnám hogy megkérdezni ezt mert lehet megsértődne mindenki, én csak találgatni tudok hogy lehet engem is cigánynak vélnek, vagy a megjelenésem volna hasonló az övékéhez?
"oda figyelek a részletekre néha pasának/arabnak hívnak a régiek mert a hajam szemöldököm is sötét"
Burokban nőttél fel? Egy kezemen meg tudom számolni, 12 év alatt (általános,gimi) hány osztálytársam volt "szőke fiú". Nem volt cigány osztálytársam.
Férfiakra amúgy is domináns fenotípusú és genotípusú szemszín,hajszín ill. szemöldök, de néha 1-2 árnyalattal sötétebb bőrszín (kicsit délies, nem az a nagyon barna) is jellemző.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!