Van olyan, hogy egy ember nem nagyon akar együtt lenni másokkal (pl. sokáig egyedül él, és akkor elszokik másoktól, vagy akár az emberi beszédtől is) és pl. nem nagyon szeret beszélni másokkal? Alkoholfogyasztás?

Aki szeretek, aki haver azzal szeretek beszélni.

Olyan előfordult hogy fogfájással dolgoztam és valahogy kihúztam a napot, de beszéltetett az egyik csávó és majdnem megütöttem hogy hallgass már, maradj csendbe.

Ittasan akárkihez oda megyek nincs gátlásom, nyaralásokon mindig ha iszok angolul beszélek csajokhoz és van aki le is ül velem beszélgetni, volt hogy már nem éreztem jól magam de beírta a számát a telefonomba, és mondtam hogy keresni fogom a holnapi nap folyamán, úgy is volt, találkoztunk és mondta hogy nem számított rá hogy keresni fogom még :D

Van. Én is ilyen vagyok. Elhúzódó betegségből lábadozok, 5-6 hónapig személyesen csak édesanyámmal beszéltem. Most már vagyok annyira jól, hogy társaságba menjek, de már meg nem akarok. Egyszerűen nem akarok beszélni senkivel.

Idegesítenek az emberek, ahogy magyaráznak, meg belemásznak a képembe. Mindent egyedül csinálok, és ha tehetném meg se szólalnék hónapokig. Érdekes, hogy így neten sok emberrel beszélgetek, de személyesen nem akarok. Nincs szociális fóbiám.

Nekem nagyon durván két arcom van ebből a szempontból. Egyrészt sokáig hostess voltam, szóval gondolhatod, hogy van egy intenzív extrovertált oldalam. Én mégsem tartom magam annak.

A magánéletben általában tehernek érzem, ha másokkal kell beszélgetnem. Jó, néha szükség van rá, ezért tartok néhány felszínes barátnőt, akikkel időnként tudok találkozni. Párkapcsolatra egyelőre abszolút nem vágyom.

Most erre a helyzetre van is egy jó példa az életemben. Tesóm a legjobb barátnőm. Most itthon van vidéken velem nyári szüneten. Szeretem, imádom, de kicsit már várom az őszt, hogy visszamenjen a koliba. Ősztől ismét kb. hetente egyszer fogunk valami közös programot csinálni, nekem az pont elég. Most már nyáron egy kicsit sok belőle (szégyellem is magam miatta). Pedig ő a legtoleránsabb ember akit ismerek. Ha valaki, akkor ő tényleg nem száll rá az emberre, mégis ezt érzem (de ebben nem ő a hibás, hanem ez a szituáció, hogy most nyári szünet van). Ezen a hétvégén pl. valami házibuliban van vagy nem tudom hol, holnap vagy hétfőn jön, és most olyan jó, úgy érzem, hogy végre levegőhöz jutottam. Jaj olyan szörnyű ezt leírni. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem az ő hibája.

Soha nem lettem még italtól oylan akinek be nem áll a szája.

Mások részegen oda mennek mindenkihez és ontják a hülyeséget magukból, én elvagyok olyankor magamba.

Kb. illik rám a leírásod. Vannak barátaim, és szerintem az őrületbe kergetem őket azzal, hogy lefixáljuk, hogy oké, akkor pénteken megyünk szórakozni, egész héten várom a pénteket, aztán arra ébredek, hogy ma mégsincs kedvem emberekhez, úgyhogy teszek egy tiszteletkört a többiekkel, és hazamegyek.

Nekem is csak pár srác volt az életemben, azt is én erőltettem, mert tudtam, hogy az lenne a normális az én koromban, ha szerelmes lennék és járnék valakivel, de nekem inkább teher volt, hogy találkozni kell velük, ezért útjukra bocsátottam őket. Pluszban ott van az is, hogy ha egyszer komolyabbra fordul valamelyikkel a dolog, akkor biztosan össze akar költözni velem, márpedig én a falra mászok attól, hogy valaki ott legyen az én teremben. Inkább dolgozok 40 órát egyetem mellett, hogy ebből és az ösztöndíjból kifizessek egy horror árú garzont, de nincs az az Isten, hogy még egyszer együtt éljek valakivel.

Négy évig voltam koleszos, általában kedveltem a szobatársaimat, és jól elvoltunk, barátok lettünk, de már rossz volt a hangulatom, mikor tudtam vasárnap délután, hogy pár óra, és itt lesznek újra.

Viszont amire megpróbálok nagyon odafigyelni, és neked is ezt tanácsolom, ha van igényed barátokra, és nekik épp szükségük van rád, akkor tedd félre ezt, és valahogy erőltesd bele magad egy-egy szociális helyzetbe. Volt párszor, hogy szakítás, kirúgás vagy haláleset után akár napokig ott aludtam a barátaim valamelyikénél, mert ő utál egyedül lenni (amit nem értek :D ), ezért nem hagyhattam magára egy ilyen helyztben.

És igen, ha épp nincs hozzá kedved, baromira le tud fárasztani, hogy beszélgetned kell másokkal.

De mint láthatod, az írásbeli kommunikációval semmi problémám nincs :D Azért írtam le az én nézőpontomat ilyen részletesen, hogy tudd, hogy nem vagy ezzel egyedül. És szerintem normálisak vagyunk. Mindenkinek más igényei vannak, van, aki akkor van elemében, ha reggeltől estig emberekkel lehet.

Én időnként szívesen megyek társaságba, szívesen ebédelek a munkatársaimmal, viszont inkább csendes megfigyelő vagyok. De ha annyi alkoholt iszok, hogy berúgjak, akkor se szoktam különösebben belefolyni a társalgásba. Szóval ez nem gátlásosság, egyszerűen nincs kedvem :D

22/L