Hatalmas baj lehet, tudnátok segíteni? (kérdés lent)
A megbocsájtás a legnemesebb emberi tulajdonságok közé tartozik.
Kérd Istent, hogy bocsájtson meg neked, Ő akkor meg fog bocsájtani, mert Jézus ezért halt meg. Értünk.
Azt hiszem a gyónás is segítene. Fontos, hogy te is meg tudj bocsátani magadnak, és azoknak, akik bántottak téged.
"Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban."
Ez azt jelenti, hogy miután megbántuk bűneinket, igyekezzünk jók lenni, és ne gyötörjük magunkat a régi bűnökért. Ha Isten már megbocsájtott, bocsájtsunk meg mi is magunknak.
Ez a rész is ide vonatkozik:
"Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének."
Kosz Kedleston hivok :D jol esett azert h probaltok segiteni.
Utolso talan igazad van, én megis bosszut fogok allni. Nem olom meg oket, mert Nem lenne korrekt. De a szart is kifogom belolluk verni
Talan az majd segit
Az is sok év fegyház, szóval nem jó ötlet.
Te tényleg azt hiszed, hogy a bosszú segít? Csak még rosszabbul éreznéd magad.
Ha olyan jellegű az ügy, miért nem jelented fel őket a rendőrségen vagy bíróságon? Nem a te dolgod a bíráskodás.
Mégis, mi az amit elkövettek ellened?
O.o
Utolsó, akkor küldess már vele egy pizzát légyszives, engem most az mindennél boldogabbá tenne, de sajnos nem tudok rendelni, mert zárva a kedvenc pizzériám. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!