Valóban baj az hogy nem járok el otthonról?

Nem értem miért egyből az ivásra, drogozásra gondolnak szórakozás alatt az emberek. Csak ez létezik nálatok? Látszik, hogy sosem voltatok szórakozni. Mozduljatok ki végre.

Én se jártam ki soha egészen egyetemista koromig. Utáltam a diszkót, osztálytársakkal se lógtam soha. Suli, család, zenecsoport, ez volt mindenem. Lehet, egyesek azt mondanák, hogy érzelmi intelligenciám nem sok van, nem tudok emberekkel bánni, akaratlanul sértegetek stb. De ez szerintem nem lenne másképp, ha jártam volna bulizni, vagy szerettem volna nagy haveri kört. Attól még jártam táborokba, egyetemen (2 szak egyszerre) jóban voltam minden csoporttársammal, jártam énekkarra, nyári programokra, sose unatkoztam. És ha kevés is, de mindig van akibel beszélgethetek jókat. Amúgy meg a munkahelyen sem voltak nehézségeim... Idővel beletanultam, egyre nyitottabb vagyok, és kevésbé szégyellős, mikor valakitől kérésem van, stb. A munkacsoportom fele olyan mint a testvérem szinte 2 év után, a főnököm meg jobban tudja a mindennapi életemet mint a saját apám (igaz, 1000 km-re lakik). 24 évesen pedig egy szintén introvertált legény szerelme is rátalált, aki pont a nyugodtságot, fura érzelmi intelligenciámat találta vonzónak (feleség típust keresett, nem partira csajt :p )

Nem azt mondtam, hogy csak ez az egy szorakozas van. Csak megemlitettem a mai fiatalok nagy reszenek a tulajdonsagait.

Tedd azt, ami jól esik, ne hagyd magad rábeszélni, rákényszeríteni semmire. Ha neked ez most így jó, ahogy van, akkor te ilyen vagy, fogadják el ők; és értsék meg ezt, hogy neked nincsen nagyobb társaságra igényed, mert ott már nem érzed jól magad; kicsiben meg minden őszinte, és simán lehet önmagadat adni, és az úgy kényelmes, csak a közeli barátaiddal vagy, nem kell bevágódni senkinek, hanem csak olyan békés, családias, "otthonos" a kapcsolat. Ők sosem kérnek számon, őnekik tutira jó vagy úgy, ahogy vagy; a saját nézeteid ne add föl azért, mert mások osztják az észt. Csak mindenki magából indul ki, és csomóan azt gondolják, hogy mindenkinek ugyanaz a jó. De hadd ne legyünk már egyformák! Te mindig elmész azzal, akivel akarsz, és neked az úgy jó, tökéletesen megfelel, ne akarják már meghatározni neked, hogy mit szeressél; hogy mi a jó neked, azt te tudod a legjobban, azt mások nem tudják. Nem feltétlenül érzik át ezeknek a dolgoknak a súlyát, ha nem értenek meg, hát akkor ez van; de nem tartozol magyarázattal senkinek ez miatt, hogy kicsit ilyen befelé fordulóbb, zárkózottabb vagy; nincsen senki felé elszámolási kötelezettséged ilyen szempontból, majd te eldöntöd, hogy te mit akarsz csinálni. Ha megítélnek, megítélnek, de neked nem kell foglalkoznod az esetleges kioktatásaikkal, "okoskodásukkal". Csak mindenki hagyjon békén mindenkit, senki ne kötekedjen a másikkal azért, mert nem pont olyan a személyisége , mint őneki. Azt nem várhatja el, te egy külön emberi lény vagy, különálló saját gondolatokkal, érzelemvilággal.