Mit tegyek? Lehet ezen valahogyan változtatni vagy így kell az egész életemet leélnem?

Tudom,hogy nem az én hibám az egész de nem tudok előre lépni mert mindenhol azt élem meg,hogy nem kellek,hogy nem vagyok jó,nem kapom meg a megbecsülést sehol.Ahogy próbálnék talpraállni a szüleim mindig elintézik,hogy újra a gödörbe kössek ki.És erre mindig mindenki azt mondja,hogy jaj ugyan ne törődj vele.de nem lehet mindig nem törődni semmivel amikor annyira fáj.hogy teheti ezt egy anya? Nem lehet mindig elfogadni,hogy nekem ez se lehet,nekem az se lehet az életben.Elfogy az erőm.Rendszeresen látom,hogy a testvéreimet ellenem nevelik,ha hazamegyek szóba se állnak velem de a szüleim szerint ez is az én hibám természetesen.Bármit tesznek értem mindennel zsarolnak,lelkiismretfurdalást keltenek,hogy ők bezzeg mindent megtesznek én meg egy önző undorító dög vagyok és nem értékelek semmit.A testvéreimnek mindent megadnak,elkényeztetik őket engem meg állandóan vert egy idegen férfi (a nevelőapám) és most felnőtt létemre is néha,ráadásul állandóan megaláznak,olyan kevés pénzt adnak,hogy van hogy napokig nem eszem mert nem telik belőle ennivalóra se.Azért is voltam együtt az előző barátommal mert alkalmanként menekülni kellett otthonról és csak hozzá tudtam menni.A szüleim sakkban tartanak még azzal a kicsi pénzzel is mert tudják,hogy függök tőlük,hogy arra is szükségem van.Azt nem engedik,hogy dolgozzak,a szociális támogatást megtiltották,hogy megigényeljem mert azt állítják,hogy akkor valami támogatástól ők esnének el ami nekik KELL.Csak sajnos én nem kapok belőle semmit.Próbálok mindent megtenni magamért amit csak lehet,nem gondolok erre nap mint nap de néha elfogy az erőm és összeomlok,hogy miért jutott nekem ez a sors.Semmi kiutat nem látok.És amikor már annyira nem bírom belesétálok egy rossz kapcsolatba mert nincs erőm és az jut eszembe végső elkeseredésembe,hogy "nekem már úgy is mimdegy",legalább egy kicsit legyen jó,hogy úgy érezhessem,hogy "normális"az életem.Igazábol hiába is cselekszem helyesen,hiába igyekszem a helyes utat választani úgy is mindig rosszul sül el minden.

Milyen anya az aki egy hétig fel nem hívja a gyerekét egyszer sem amikor nem lakom otthon.Teljesen azt érezteti,hogy nem kellek neki.Nem kérdezi meg hogy vagyok vagy épségben vagyok e.Ha beteg vagyok gyógyszerre sem ad pént de engem szid,hogy miért nem veszek magamnak.Meg amikor benneragadtam egy rossz kapcsolatban akkor is engem szidott,hogy gyenge vagyok meg nyomorult.Ezek a dolgok nekem teljesen "normálisak" mert ebben nőttem fel,csak akkor szembesülök mindennel amikor látom,hogy másnak milyen élete van.Én semmibe se hozhatok döntést,még abban sem,hogy hol szeretnék tanulni mert ha én úgy döntök ami nekik nem tetszik tönkreteszik az életemet.Próbáltam már velük finoman beszélni kis apróságokról de nagyon rossz vége lett.Sokszor a húgom érte el,hogy megverjenek mert remekül irányít mindenkit rajtam kívül.Biztos,hogy beteg agyilag.Volt,hogy azzal zsarolta a szüleimet,hogy szellemeket lát és ha nem kapja meg amit akar,akkor nem mennek el a szellemek.De neki tökéletes élete van.Sokszor azt hiszem,hogy ezeket én képzelem be de sajnos más is látta és megerősített ebben.

Nagyon nagyon sok dologgal próbálkoztam már.Folyamatosan küzdök.Nap mint nap igyekszem tenni azért hogy jobban legyek de sikertelen.De azt gondolom hogy sosem fognak másképpen viszonyulni hozzám az emberek ha beleszakadok akkor sem.Nem vagyok egy önsajnáló szerencsétlen aki mástól várná a megoldást de már tényleg nem tudok mit tenni így pedig nem lehet élni.Évek óta várom,hogy majd legalább csak egy kicsitjobbra fordul de akármit is teszek,akármivel próbálkozom az rosszul sül el.Folyamatosan falakba ütközök.Nem tudom felfogni hogy hogyan lehet folyamatosan ennyire nehéz