Szerintetek milyen pszichés betegségre utalhat? Lent a többi
Megpróbálom a lényegét leírni, mert elég hosszú lenne, mivel egész kicsi koromra visszavezethető a történet, most 32 éves vagyok és még mindig szenvedek tőle. Egész bölcsődés koromtól kezdve állandóan rettegtem az emberektől. Nem volt soha egyetlen barátom sehol sem, iskolákban sem, egyszerűen féltem bemenni bárhova üzletekbe, tömegközlekedéseken is azt lestem, hogy mindenki néz, mit gondolnak rólam. ilyenkor mindig leizzadtam, hőhullámom volt, remegett a lábam, hevesen dobogott a szívem, mint akinek pánikrohama van. Azt tudni kell, hogy apám alkoholista volt, aki sokszor megverte anyut. Anyu meg az idegességét rajtam vezette le. Állandóan megvert, soha semmi nem volt jó, amit csináltam, nemegyszer úgy megvert meg lerugdosott az ágyról, hogy másnap nem mehettem iskolába, annyira kék zöld folt voltam. Nem voltam túl jó tanuló, mert amikor felelni kellett mások előtt, alig bírtam megszólalni, még akkor is, mikor készültem, mégis 1-est kaptam. Ilyenkor a tanár is kokitt adott a fejemre, hogy hülye vagyok, meg persze otthon is elvertek, hogy hülye vagyok. Teljesen begubóztam a saját világomba évekig, egyedül teljesen jól elvoltam, de ahogy ki kellett bárhova mozdulni, egyből betegségi tünetek jöttek elő, láz, hányás, hasmenés. Persze mindenki azt hitte, hogy színészkedek, hogy ne kelljen iskolába menni. Többször csúfoltak is az osztálytársaim, kiközösítettek, nevettek rajtam, én meg csak ültem csendben, nem szóltam csak sírtam.
Aztán megváltozott az életem, mikor (zenei) főiskolára mentem, mert zenéből mindig is jó voltam, így sikerélményeim voltak, hanem akkor ismertem meg a barátom, akivel 10 évig voltam együtt. Diploma után nem tudtam a pályámon elhelyezkedni, így teljesen más területre sodort az élet (pénzügyi), amit nagyon utáltam és kezdtek ismét előjönni a régi tünetek. Állandóan beszólogattak mindenféle dolog miatt a kollegáim, főleg a külsőmre utaló bántások voltak ezek, hogy milyen a hajam, sminkem, milyen erős a parfümöm, az egész irodában lehet érezni, milyen a lakkom, stb. Ugye persze én meg annyira féltem, hogy jaj nehogy megbántsak másokat, hogy inkább nem szóltam semmit vissza, csak nyeltem. Pedig külsőre mindig is egy reprezentatív nő voltam, ezért is érintettek rosszul ezek a sértések, amik már szinte mindennapossá váltak. úgyhogy annyira elegem lett a munkahelyből, hogy pár hónap után otthagytam. Eltelt 5 év és ez idő alatt 6 munkahelyem volt. Mindenhonnan én jöttem el, mert annyira féltem bejárni, mindenhol csak kritizáltak, én meg lestem, hogy már megint mit fognak beszólni, kikészültem.
A legnagyobb trauma akkor ért, mikor a barátom segített nekem elhelyezkedni az ő munkahelyén mondván ez milyen jó cég, itt biztosan jól fogom magam érezni. Hát nagyon nem így lett.. Nem volt elég, hogy 200 emberrel kellett együtt dolgoznom, volt vagy félév is mire nagyjából elfogadtak. De pár év együttdolgozás után kiderült, hogy a barátom összeszűrte a levet az egyik kolleganőnkkel, aki miatt el is hagyott. Így dolgoztunk még együtt 5 hónapot, amire én mindenki szeme láttára anorexiásra lefogytam és ezt tetőzte az, hogy még inkább beszólogattak, hogy hogy nézek ki. Nem mertem kimenni mosdóba, mert akkor 100 emberen keresztül kellett volna kimennem, inkább tartottam a nap végéig, pedig vesekövem is volt. Azok a szánakozó tekinteteket sosem felejtem el, egyszerűen hátborzongató volt. A vége az lett, hogy egyik reggel elájultam és a mentő vitt be a pszichiátriára, ahol 5 hónapot töltöttem. Most járok rendszeresen terápiára, le vagyok százalékolva, meg szedek elég erős antidepresszánsokat is, amitől meg 40 kilót szedtem fel, most meg már az frusztrál, hogy már emiatt fognak beszólni, hogy milyen kövér vagyok. Még most sem vagyok teljesen 100-asul, mert interneten összeismerkedtem egy sráccal pár hónapja, aki folyamatosan megerőszakolt, én pedig hagytam magam, nem mertem megmondani, hogy ez nekem nem jó, mert hogy mit fog szólni, csak hagytam magam több hónapon keresztül szenvedtetni. Utána berohantam a mosdójába, jól kibőgtem magam, aztán hazajöttem. Nagy nehezen, orvosok unszolására szakítottam meg vele a kapcsolatot nemrégen.
Most 1 hónapja kezdtem el ismét közösségekbe járni, önkéntes munkákat vállalok, járok társastáncra meg kórusba, hogy mégse legyek annyira elszigetelődve, de megmondom őszintén a társaság kegyetlenül zavar. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni az okát, de amikor be kell menni bárhova, egyből elkap vmiféle szorongás és elkezdtek dadogni, akár csak egy szimpla vásárlásnál, telefonálásnál is. Ilyenkor mindiig azon parázok, hogy biztosan hülyének néznek. Olvastam pár napja, hogy létezik szociális fóbia és eléggé jellemzőek a tünetei is rám, sőt, szinte minden szó teljesen. Lehet nálam ez lehet a gond és kiskorra vezethető vissza, hogy sokat bántottak a szülők is és az osztálytársak is, hogy soha semmi sem volt jó, amit csináltam és emiatt lett ez a pszichés gondom? Ami persze társul még önbizalomhiánnyal, állandó szorongással, alvászavarral. Erre a részre még nem tértünk ki a doktornőmmel, csak most olvastam róla, hogy létezik ilyen pszichés zavar.
#1
Nem hinném, hogy a világ összes emberével ilyen dolgok történnek.
Elég erős sztori...
Kérdező!
Voltál már korábban is padlón, és felalltal a padlóról.
Menni fog ez újra, ugye tudod? :)
Hihetetlenül erősnek tűnsz nekem lelkileg. :)
Jó emberekkel vedd körbe magad, minden kis sikerelmeny után, a lelked gyógyulni fog. :)
Fel a fejjel :)
Barátokkal hogyan állsz?
Milyen embernek érzed magad?
#2 Köszönöm a bátorítást. Igen, voltam már rendesen mélyen is. Próbálom túlvészelni ezt az időszakot több kevesebb sikerrel.
Barátom nem nagyon van, csak ilyen felszíni, igazi barátom csak a párom volt, akiben a legnagyobbat csalódtam. Azóta nem tudok bízni emberekben.
Amúgy egy rendes, kedves, megbízható, értékes embernek tartom magam, csak vhogy sosem így kezeltek az emberek.
#2
Igazad van, nem úgy gondoltam.
Igazából a frusztrációra gondoltam (bizalomhiány, kiközösítés, árulás) Mind ezekkel küzdünk csak különböző mértékben és szerencsésebb körülmények között.
Ne hagyd, hogy a múlt gyengítsen inkább meríts erőt abból, hogy ez már megtörtént, megváltoztathatatlan de a jövőt te alakítod. Sok jó ember is van a világban és eddig mindig azt tapasztaltam, hogy a jó emberek egymásra találnak, veled is így lesz.
Egészen kiskorodtol bántalmaztak, sok negatív inger ért, el voltál nyomva, nem csoda, ha ez nagy hatással volt a személyiség fejlődésére.
Tudod, az van a "batyuban", amit otthonról hozunk... más szülőkkel felnove, valószínűleg egészen más ember lennél.
"Állandóan beszólogattak mindenféle dolog miatt a kollegáim, főleg a külsőmre utaló bántások voltak ezek, hogy milyen a hajam, sminkem, milyen erős a parfümöm, az egész irodában lehet érezni, milyen a lakkom, stb"
Erre annyit tudok mondani, normális, intelligens ember, nem szólogat be.
Ettől még ez lehetett neked kellemetlen, elhiszem, az volt.
Az ilyen gyökerekkel nem kell foglalkozni, akik mások baxtatasaban lelik örömüket.
Kérdés?
Tényleg ennyire kirívóan oltozkodtel?
Mondjuk akkor sem elegáns beszolni.
Ajánlom a Szeretettel sebezve című könyvet L. Stipkovits Erikától. Jól leírja benne a különböző szülőtípusokat, hogy melyik milyen hatással van a gyerekére, és hogy mi lehet a következménye a felnőtt életre annak, ha egyik vagy másik típusú szülő nevelte fel. Jó könyv.
Amúgy valóban, lehet, hogy szociális fóbiás vagy.
Remélem, azóta javult a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!