A való életben is és a közösségi oldalakon is kicsit háttérbe szorultnak érzem magam. Hogyan tudnék ezen változtatni?

Én úgy vettem észre, hogy vannak emberek 100-200 ismerőssel, akiknek van VALÓDI életük, és az a néhány ember, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot, lájkolja azt a heti 1-2 posztot vagy képet, amit kitesznek. Mondjuk tizen.

Aztán vannak azok, akiknek 2000-3000 ismerősük van a facebookon, 90%-hoz semmi köze, de jó, hogy van. Ők szoktak posztolni napi 3 szelfit, 5 idézetet, 8 cuki képet, meg minden hétvégén a bulifotókat. De ezek az emberek is csak 2-3 haverjukkal beszélgetnek, mert a többi 1860 ember magasról sz**ik rájuk, csak mivel unatkoznak és egész nap a fészen lógnak, ezért ráérnek lájkolgatni meg kommentelgetni. De pl. ha megnézel egy tipikus "népszerű" csajt fészen, a kommentek nagyrészt ebből állnak: "joll nézel ki lyárunk? megismernéllekk" "csini vagy csajszi / jaaaj nem is, te sokkal szebb vagy / deee igen te sokkal gyönyörűbb vagy" "hú jó kép lett MELLesleg" ésatöbbi. Ezek az emberek semmi többet nem látnak a posztolóban, mint az aktuális képét, hogy hogy néz ki rajta, hogy milyen telefonnal fotózta magát, és csak azért lájkolják a "gondolataikat", amik általában lájkvadász oldalakról másolt idézetek, mert 1. miért ne 2. be akarnak vágódni 3. nekik sincsenek igazi barátaik, akikkel foglalkozhatnak.

Ne akarj ilyen népszerűséget. Hidd el, ha van 2 igaz barátod, szerető családod, esetleg egy vicces haveri köröd, akikkel néha összefutsz a kocsmában, az ezerszer többet ér, mint akárhány ismerős és akárhány lájk a közösségi oldalakon.

Ezt a kérdést olvasva még inkább megvetem a lájkvadászatot, mint eddig. Nagyon hamis irányba terel. Tudod, miben különbözik tőled az, aki több lájkot tud gyűjteni? Abban, hogy jobban idomul a többi emberhez, ügyesebben meg tudja játszani magát előttük. Nem azt mutatja, ami ő maga, hanem meg akar felelni mindenkinek. Önigazolást keres a szerencsétlen, mert nem bízik magában.

"De hogyan tudnék ezen változtatni? Mivel tudnám feldobni akár a közösségi oldalamat, akár a személyiségemet?"

Az előbbit úgy, hogy utánajársz, mikor mire döglik a légy, és te is azt szajkózod. Eredmény: sok lájk lesz sok üres embertől, meg persze a keserűség, hogy van, akinek még mindig több van (Chuck Norrisnak kétszer végtelen van, van még hova gyúrni).

Az utóbbit úgy, hogy felhagysz ezzel, olvasol, filmet nézel, esetleg ismerkedsz művészetekkel, néhány kapcsolatot ápolsz olyan emberekkel, akikkel közös az érdeklődésetek, űzöl valami kreatív hobbit vagy sportolsz, bármi ami lehetőséget ad az önművelésre. Ha a saját tapasztalataidra és véleményedre, kreativitásodra alapozol egy közösségi oldalt, kevés lájkod lesz, de az jó eséllyel őszinte. Mert aki mindig mindent lájkol, annál egyet sem lehet komolyan venni.

"Sokan értelmesnek tartanak. Vannak ismerőseim, barátaim, de viszonylag kevés ember áll hozzám közel."

Egy darab ilyen ember többet ér, mint az összes lájk a világon, amit a Facebbok fennállása alatt valaha kiosztanak. Nem érdemes a minőséget feláldozni a mennyiségért. A kettő szinte mindig fordítottan arányos.

"Úgy vettem észre, hogy akik népszerűek a közösségi oldalakon, azok a való életben is népszerűek és fordítva."

Ez végül is logikus. De vajon tényleg ők népszerűek, vagy az a hamis kép, amit mutatnak?

"Az gondolkodtat el, hogy mi lehet a baj velem."

Az ég világon semmi, csak tejszínnek látod a gennyt. Azt hiszed attól vagy valaki, hogy mások valakinek tartanak. És a plusz gond az, hogy ott van 5-10%, aki lájkolja a képedet, de neked még ez sem elég, hogy elhidd, számítasz valakinek. Mindez azért, mert a másiknak több van. Mellesleg, ha nem számítanál senkinek, akkor is volnál valaki.