Edzésen / tesi órán az emberek miért ingerültek, morcosak?

Én ezt sosem tapasztaltam.

Nálunk mindig tök jó a hangulat.

Sőt, nem egyszer volt olyan, hogy az edző vagy a tesitanár "tört ránk", hogy hol vagyunk, mert olyan jól elbeszéltük, elnevetgéltük az időt.

Rég volt, de: a napod közepét félbe kell szakítanod azzal, hogy levetkőzz kevés barát, és sok pitsa előtt, és átöltözz egy szűk dresszbe. Aztán teljesen értelmetlen dolgokat csináltatnak. Ahelyett, hogy futnánk 45 percig vagy fociznánk, olyan faaszságokat néznek, hogy helyből távolugrás.

És amikor megkérdezem a tesitanárt, hogy mi értelme van az egésznek, mert azt nem írja a távolugrási eredmények mellé, hogy én 156 centi vagyok, a barátnőm meg 182, akkor csak hebeg-habog.

És ha nem lett volna az a szabadfoglalkozós óra, a szexista tesitanár soha nem hitte volna el, hogy lány létemre át tudom rúgni a labdát a pályán, mert jé, bmeg, ahhoz láb kell, az meg nekem is van.

A végén meg leizzadsz, és persze nincs lehetőség lezuhanyozni, úgyhogy a következő órán mindenki félálomban fekszik lihegve, vörös fejjel.

(Bocsi, tervezem, hogy visszamegyek a suliba, és leverem a tesitanárokon a hülyeségeiket.)

Régen mindig utáltam a tesiórákat.

Egyrészt én voltam majdnem a legkisebb, és elég vékony, erőtlen gyerek voltam, egyszerűen ezt dobta a genetika.

Így már előre rühelltem, hogy egy csomó felesleges dologban összeméreti a tanár a nem létező erőmet másokéval, mikor kb első ránézésre látni hogy gyengébb vagyok.

Még az alapvető gyakorlatokat szerettem is, amik tényleg az edzésre mentek rá.

De futni sosem bírtam, sosem értettem mi értelme összeirkálni hogy na ki a gyorsabb, ki a lassabb, ki mekkorát ugrik távolra.

De közel ugyanez volt szakközépben. Igaz ott már nem voltam hú de vékony, de az egész óra értelmetlen volt.

Full felesleges dolgok 18 éves korig, mint a gyűrű, szekrényugrás, korlát...az égvilágon semmire nem jók, csak arra hogy az ember fa..szán összetörje magát rajta. Csinálja az aki sportoló, ne az átlag gyereket szívassák ezzel.

Az egész tornaóra kicsit kommunista elveken alapult számomra az egész "erőt egészséget" meg sípszóra ugrabugrálj hülye gyerek dolgokkal.

Ráadásul én utáltam mindig focizni, lábteniszben, pingpongban voltam max jó, vagy röplabdában. Legjobb az volt, mikor szabadon lehetett ezt választani, aztán el ugrabugráltunk vele 1 órát.

Azt alapvetően jónak tartom, hogy sokféle alap sportot próbáltattak ki velünk, de a módja az szar volt. Nekiállunk, megmutatom hogy dobsz kosárra, és mindenki dobhat 3-at...3 dobás alatt én a büdös életben nem jövök rá hogy kell jól dobni, a tanár kb le is csesz hogy rosszul csinálod hülye gyerek. Aztán megdicsérik azt aki meg amúgy hobbiból is sokat kosarazik és tudja hogy kell.

Arról nem is beszélve, hogy nálunk annó szokásos "megalázás" volt, hogy ha elfelejtettél cuccot vinni, akkor egy szál gatyában rohangálhattál egész órán, és aztán egész héten rajtad röhögtek, szerencsémre nem velem esett meg, de nem irigylem a srácot akit 12-3 évesen ezzel szívatnak.

Na meg ami szintén nem tetszett, hogy ez is egy ugyanúgy osztályozott dolog volt, aminek már akkor sem láttam értelmét. Kapok egy kettest mert nem bírok úgy kislabdát hajítani mint XY, és el van cseszve a napom.

És még csak nem is azt mondom, hogy teljesen baromság minden ilyen dolog, mert meg kell találni a tehetségeket ebben is, és ki lehet emelni őket. Én ezt az értelmetlen sípszó, állj sorban, ne pofázz dolgot tartottam leginkább értelmetlennek. Meg hogy pont úgy folyt le az egész mint a sorkatonaság, hogy csicskáztatnak, megaláznak, és van egy szigorú, gonosz tanárbácsi akit utálsz.

Olyan dolognak tartom ezt is, mint az észbeli tanulást. Ott is van aki jobban teljesít, van aki rosszabbul, és a tanárnak az lenne a célja, hogy megtalálja miben jó a diák, és motiválja, ösztönözze, ha kell kiemelten figyeljen arra is aki tehetséges, meg arra is aki kicsit elmaradottabb. És ugyanúgy a testnevelésben is kicsit személyre szabottabban kellene nézni a dolgokat, pont az ilyen én 40 kiló a másik 70 a harmadik 110 eltérések miatt, és nem idióta "méréseket" végezni rajtuk.

Ja és akkor még a lécugrásról nem is beszéltünk...

Alapvetően 2 olyan időszak volt, mikor jó volt a tesi nekem, általános alsóban, mikor az osztályfőnök nőnk tartotta, és játékos volt az egész, meg szakközép végén, mikor képzett tornatanár, aki bemelegítés-erőnléti edzés-szabad játék kombóval operált, azt szerettem. Átmozgatta az embert, volt némi izomláz is, olyan is megesett hogy utána hazamenni is alig bírtunk, de jót röhögtünk rajta. Cserébe nem volt ordibálás, megalázás, ha látta hogy kevés a tempó, akkor növelte, ha látta hogy sok, akkor csökkentette. Nem azt mondom hogy agyon voltunk pátyolgatva, de 1-2 bíztató szó ezerszer több erőt kihozott belőlünk, mint a totál felesleges szidás.

Nekem a gimis tesitanárom nem akarta megérteni, hogy én annyira irtózok a magasságtól, hogy nem fogok kötélre mászni vagy felmenni a gyűrűre... pláne amikor egyik osztálytársunk konkrétan fejre esett a gyűrűről és neki az volt a reakciója, hogy röhög, majd ordibál vele, hogy másszon vissza... Túlsúlyos gyerek létemre nekem nem volt bajom, ha futni kellett, gimnasztikát még szerettem is, súlylökést, távolugrást is... Amikor magasugrást mért fel a tanár meg is lepődött, hogy 1 méter felé tudok ugrani...

Alapvetően a tanár néha húzta a száját, amikor azt mondtam, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, de kis idő múlva megértette... Én inkább az osztály miatt nem szerettem az órákat...