Hogyan barátkozzak könnyebben?

Óvodától kezdve gimi első évéig úgy barátkoztam hogy odamentem az egyedül ülő/csendesebb osztálytársaimhoz és feltettem az alap kérdéseket (mi a neved, hány éves vagy, mit szeretsz csinálni, mi a kedvenc akármid, stb). Előbb utóbb jobban megnyíltak és összebarátkoztunk, lettek közös vicceink, összejártunk néha hétvégenként.

Hozzám nagyon ritkán jöttek oda mások.

Általános iskolában sokat bántottak és ki voltam közösítve mert stréber voltam. (A barátaim nagy része is ugyanilyen "szerencsés" volt. Az egyik dolog ami összetartott minket hogy ugyanazt éltük át éppen akkor, vagy régebben egy másik iskolában.)

Mindig is irigyeltem az osztály nagy részét akik csak úgy elvoltak, bárkivel tudtak beszélni és együtt lógni suli után. Mivel sokáig ki voltam közösítve elég defenzív lettem, elvesztettem az önbizalmam és egy jó ideig lenéztem azokat akik úgy viselkedtek, öltözködtek mint akik bántottak.

Azt vettem észre hogy mindenki csak úgy beszélget és a többiek hallgatnak rá, válaszolnak, és így megy a beszélgetés egy nagy csoporton belül. Én egyszerűen nem tudok bekapcsolódni nagy csoportok mindennapi beszélgetésébe, főleg úgy nem, ha alig ismerem őket. Nem jut eszembe semmi, vagy ha mégis, nem merem kimondani. Próbálkoztam már, és vagy nem hallottak, ignoráltak, vagy hülyének, furának néztek.

Olyan négy éve költöztünk külföldre és azóta nem szereztem barátokat. Próbáltam úgy, mint otthon, de azt vettem észre, aki egyedül ül és csendes az azért, mert nem is akar senkivel beszélgetni, és jobban elvan úgy. De csak úgy, mint a többiek pedig nem merek.. Mindig ronda nézéseket kaptam ha én is próbáltam bekapcsolódni. Valószínűleg az akcentusom miatt, ami itt nagyon szigorúan hangzik (páran kérdezték már hogy német vagy orosz vagyok-e). Ha engem szólítottak meg és beszélgettünk akkor pedig csak felszínes volt az egész, és úgy éreztem csak sajnálatból szólnak hozzám.

Kisugárzáson nem tudom hogyan változtassak; próbáltam odafigyelni a testbeszédemre és egy enyhe mosolyt tartani de akkor sem érdekeltem több embert.

A neten voltak/vannak rövidtávú barátságaim, mert ott nem félek, a valóságban viszont nem tudok azonnal mindenkinek önmagamat adni, pedig amúgy én is tudnék viccelni meg mesélni, de leblokkolok. Ezért senki nem akar jobban megismerni, mert már az elején elkönyvelnek nyominak.