Mit tudnék kezdeni ezzel a "tulajdonságommal"?
Figyelt kérdés
Félek beszélgetni az osztálytársaimmal. Szóval inkább kerülöm ezeket a helyzeteket mert nem tudom mit mondhatnék. Általában csak hallgatom a másikat, ami eleve hülyén veszi ki magát, mintha unatkoznék vagy nem érdekelne, hogy mit mond a másik. Viszont az is előfordul, ha találkozok valakivel, hogy gyorsan előresietek, hogy ne tudjunk beszélgetni vagy ha messzebb van, akkor sms-t írok, telefonálok, szóval úgy teszek mintha éppen nem érnék rá. Ez már alapból rossz mert így azt hiszik, hogy bunkó vagyok, utálom őket és azt akarom, hogy hagyjanak békén, holott ez egyáltalán nem így van. Azt figyeltem meg, hogy azokkal az emberekkel viselkedek így, akiket kedvelek, szeretek, akik szimpatikusak és nem akarom őket megbántani, nem akarok nekik rosszat, sőt szeretnék velük beszélgetni, szeretném, ha jól kijönnénk, de pont az ellenkezője történik. Magamtól nem merek odamenni hozzájuk, beszélgetni velük viszont mikor ők szólnak hozzám akkor megijedek és tulajdonképpen elrontok mindent mert nem tudok reagálni és sokszor az is előfordul, hogy úgymond nem hiszem el, hogy hozzám szólnak és így ugyanúgy bunkónak, beképzeltnek tűnhetek... Viszont azokkal az emberekkel, akik közömbösek számomra vagy nem kedvelem őket gond nélkül el tudok beszélgetni... Így nincs is túl sok barátom és sokan próbáltak segíteni, próbáltak velem beszélgetni, önbizalmat önteni belém, de ez sem tudtam jól kezelni és ugyanígy viselkedtem velük... Alapvetően kedves velem mindenki, de én borzasztóan érzem magam minden egyes ilyen eset után és bűntudatom van, pláne azok miatt, akik segíteni próbáltak nekem erre én így viselkedek velük.... Ezen hogyan lehetne változtatni? Mármint, persze meg kell nyílnom, beszélgetnem kell velük, akár kezdeményezni, de ez egyszerűen nem megy mert általában csak egy-két szó vagy rosszabb esetben egy hang sem jön ki a torkomon....2015. febr. 28. 10:36
1/1 anonim válasza:
Ha 12 éves vagy teljesen normális ez.Igazából megoldja majd az élet, vagy kezd el sportolni valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!