A Japánok a Magyarokat vagy az Amerikaiakat szeretik jobban?

A japánok a munkát és a hagyományokat szeretik a legjobban. Éltem köztük.

Nincsenek egyes nemzetek fiaira-lányira kihegyezve. Egyébként pedig ha lennének, akkor nehéz lenne egy nárcisztikus tohonya elhízott "mindenem a májdzsáb" amerikai és egy nagypofájú, hisztériás mamakedvence tohonya zabagép magyar között választaniuk.

Tisztelet a kivételnek.

Én is éltem Japánban, annyit tudok elmondani, hogy kb bárki jött oda hozzám, az volt az első kérdése, hogy ugye amerikai vagyok?

M.o-ról kilencvenakárhány százalékuk nem is hallott. Aztán azt kérdezték, hogy de ugye M.o-on az angol a hivatalos nyelv?...

Az amerikaiakhoz eléggé vegyes érzelmekkel kötődnek: egyfelől tényleg le is tudják nézni őket (volt egy japán egyetemi tanár pasi, aki elsorolta a sérelmeiket nagy keserűen), másfelől meg bizonyos dolgokban azért majmolják őket, mert kisebbrendűségi érzésük van, amiért legyőzték őket a háborúban.

Illetve a fiatalabb japán generációnak meg kezd tetszeni a közvetlenebb nyugati életstílus. Beszéltem több japán fiatallal, akik nagyon megvetően beszéltek a saját országukról, és ki akarnak vándorolni és vissza se akarnak nézni.

Illetve vannak japánok, akik pusztán baromira meg szeretnének tanulni angolul (angol oktatásban a japán sulirendszer pocsék), és ehhez szeretnének angol anyanyelvűeket keresni barátnak. Sajnos ebben eléggé diszkriminálnak, úgy értem, hogy eléggé csak az anyanyelvűek érdeklik őket... Pl. angol tanári állhirdetéseknek legalább 80%-a csak anyanyelvűeket keres, pedig az egyáltalán nem biztos, hogy attól még fog tudni tanítani.

Bár aki mégis megismeri valamilyen forrásból M.o-ot, annak tetszeni szokott.

Hát ennyit tudok saját tapasztalatomról mondani.

Ja, és légyszi, ha nemzetiségeket írsz, nem országokat, akkor az kisbetű! (magyar, japán, amerikai)

#2 és #3 teljes zöld kéz :)

Én úgy vettem észre, eléggé megoszlik a japánok véleménye ebben a dologban. Tókió és nagyobb városok lakosai, akikkel találkoztam, eléggé elfogadóak mindkét esetben (többek között amerikai diákokkal is voltunk együtt kint). Vidéken könyebben lesz nehéz dolga az embernek, legyen bármilyen külföldi.

Érdekes módon minél inkább vidéki/idősebb volt, akivel beszéltem, annál szimpibb volt neki, hogy nem amerikai vagyok, hanem magyar (mert igen, nagy részük azt feltételezi, hogy minden nyugati amerikai, nem rosszindulatból ugyan. Kb úgy, mint ha itthon az emberek nagy része egy ázsiait lát, egyből rámondja, hogy kínai, holott, hohó). Igaz, általánosságban nem sokat tudnak Magyarországról (meg is lepett, amikor például a fülész orvos vizsgálat közben felszólalt, hogy ó, Magyarország, Budapest a főváros, ugye? Biztos nagyon szép hely), de szoktak érdeklődni, kérdéseket feltenni, nem zárkóznak el azonnal, hogy na nem is Amerika, nem is érdekel.

Ugyanakkor a fiatalok közül sokan nagyon rá vannak állva a nyugati témára, és nekik legesleginkább Amerika lebeg a szemeik előtt. Sok olyat láttam, ahol már túl is megy azon a szinten, hogy "menő", és kifejezetten észre lehetett venni, hogy az amerikai társaságot keresték inkább.

Ezen túl pedig természetesen ott lesz, hogy annak a japánnak milyen személyes élményei vannak, és az ez által kialakult véleményét milyen mértékben akarja kifejezni.

Ezek persze mind úgy vonatkoznak, hogy én egyetemi diákként voltam kint, társalgásra jól használható japán nyelvtudással. Van még pár lehetőség és más-más a fogadtatás.

Nahát, nahát, kérdező.

Egyrészt, lány vagyok, másrészt nálam a fűnyírónak nyúlsz alá, nem a szoknyának, mert Amerika még közelebb áll hozzám, mint Japán ;)