Hogy van ez a dolog a női barátságokban, közösségekben? (lent)

Azzal kezdeném, hogy én is nő vagyok, néhány dolog viszont mégsem tiszta, és úgy érzem, mindig én jövök ki rosszul ebből a gyakran ismétlődő helyzetből, amit most le szeretnék írni.

Tegyük fel, hogy egy ismeretlen közösségbe kerülök, mindenki idegen mindenkinek. Beszélgetek valakivel, aki kedvesnek és értelmesnek tűnik, jól elvagyunk, kicsit már össze is barátkoztunk. És később jön elő az amitől én idegbajt kapok, lehet, hogy velem van a baj. Amikor mint egy babát, amit dróton lehet rángatni, mindenfelé elhív, hogy kísérjem el. Kísérjem el WC-re, kísérjem el a tanárhoz, ha éppen közölni akar vele valami mindennapi információt, vagy kérést. És ezzel nem is volna még nagyon gond, ha éppen olyan helyzetben talál, hogy semmit sem csinálok. De amikor látja, hogy eszem, olvasom, a telefonomat nyomkodom, tanulok, lenne jobb dolgom, mint díszelegni valahol, ahol nincs szükség rám, mégis öt percig kérlel, hogy menjek vele. És ha nemet mondok, akkor jön az, ami tényleg a halálom, hogy elkezdenek az ilyen illetők "cuki" arcot vágni, meg pislogni, és volt már hogy a képébe vágtam valakinek, hogy nem aranyos, hanem idegesítő. Vagy egyszerűen tízszer is nemet mondtam ha kellett. Azért írom le mindezt, mert nem egy barátnőm csinálta ezt velem, hogy dróton akart rángatni, és ha nemet mondtam, megsértődött. És a végén én vagyok a társaság antiszociális bunkó embere. Most komolyan, egy egyetemen, érettségizett felnőtt embernek, minek kell díszkíséret, hogy a tanárával beszéljen?