Mi értelme van az életnek? Miért nem látok benne semmi értelmet?
Egyszerűen nem látom az értelmét. Az életünk már a születésünkkor megpecsételődik, hiszen adott helyre ahová születünk, különféle szabályok, politikai rendszerek határozzák meg minden mozzanatunkat. Már a születés előtt eldől, hogy egyszer vége, halottak leszünk. A köztes időt is kényszerek, küzdelmek között éljük, dolgozunk egész életünkben és megbecsülést, normális fizetséget nem kapunk érte. Mérgezik az életünket, különféle reklámokkal idegesítik az agyunkat, rengeteg negatív impulzust kapunk. Mellé az emberek párzanak, nemzenek gyereket, akinek a sorsa ugyanez lesz, azaz megszületik, él, de sokat szenved és meghal. Tulajdonképp az életünk zöme egy szenvedés, harc az életbenmaradásért, aminek értelme semmi. Örülnek mikor egy baba születik, de közben sírnak majd mikor távozik egy családtag, aki egykor ugyanolyan baba volt és így örültek neki. Rohadtul semmi értelme ennek az egésznek én azt látom, már csak egy napnak se, mert eszünk, alszunk, dolgozunk. Engem nem érdekel a nyaralás, az utazás, rohadtul nem vonz más ország és nem is érdekelnek az ilyen dolgok. Értelmét ezeknek sem látom. Ismerősöm elment nyaralni tavaly, érte egy baleset a nyaralása közben és beteg is lett. Most féloldali bénult és nyakmerevítője van, ami nélkül nem is bír már létezni. A szenvedés már gyerekkorban elkezdődik, jönnek a kötelességek, óvoda, iskola, majd továbbtanulás, munka orrvérzésig.
Én tanultam sokat, egyetemre is jártam, 12 éve végeztem, de semmi értelmét nem látom máig az egész elmúlt 38 évemnek. Egyedül gyerekként és tinédzserként volt jó, de azóta mióta állandóan dolgozni kell és másról se szól az élet, aztán rájönni, hogy lassan már hamu leszek, mert múlik az idő, nagyon durva. Ami elmúlt, soha nem jön vissza már, igaz sorok... Lehet pszichiáterhez kéne mennem?
Hülyeség amit írsz. Az emberek nagyrésze dönthet arról, hogy mit akar csinálni, tanulni. Ha úgy dönt elköltözik, ha nem akar nem válal gyereket.
Millió szép és érdekes dolog van a világon, de ha így nézed a dolgokat ezeket nem fogod meglátni
Hát képzeld én meg munkanélküli vagyok.
Tehát neked ennyivel több van mint nekem.
Az, hogy nyálcsorgató, felelősség és döntésképtelen gyerekként élted meg életed csúcsát azért sokat elárul rólad.
Én annyi vagyok mint te. Imádok élni. Imádok utazni a feleségemmel. Bejártam 60 országot, építettem két céget, és azt csinálok, amit csak akarok, akkor amikor akarok.
Vállalj felelősséget az életedért, kapd össze magad, és hozz ki belőle többet. Mást nem tudok tanácsolni.
Én is ezt érzem.
És ahogy egyre jobban látom a politikát, egyre jobban undorít.
Lényegében minden a látszatról szól.
És még mindig vannak idióták, akik elmennek szavazni, megbíznak politikusokban.
Az orvos, pszichológus is abból él, hogy te megbetegszel.
Ha nyugodtan élhetnél nekik sem lenne munkájuk, hanem ugyanazt az életet élnék, mint te, és akkor megértenének.
A legjobb azoknak, akik annyira gazdagok, hogy, el tudnak bújni ez elöl a sok baromság elöl. .
Nos, halálraítéltek vagyunk, igen.A nők egyébként erre vannak kondíciónálva,amelyik megèrzi,hogy apa lehetsz,már le is babázik.Na mindegy,nem akarom,hogy azt mondják,nőgyülölő vagyok.De azèrt abban megegyezhetünk,hogy egyikünk sem kèrte,az èletet.Itt vagyunk hát,ès ünneplik a szülinapod, miközben egy èv eltelt az èletedből,ès közelebb kerültèl a halálod napjához...
Ez egy tágas börtön.Ehetsz,ihatsz,ès szexelhetsz,lehetsz fogyasztó.Egyszer èlünk, mondják,ès úgy èlnek mint az állatok.Nekik a jó.
A szeretet az ami megnyugtat valamennyire,de mivel aggódom a szeretteimèrt,ezèrt szenvedès az èletem.Minden csak pótlék,a vallás,a drog,a szex,az alkohol,a tárgyak.Belefeledkezhetsz,ès carpe diem jelszóval ameddig lehet,jól èrzed magad.Lehet ezt konszolidáltan is.
A lehetőségekhez kèpest,èn is igyekszem kívül maradni,de nem tudok.Döglődök,öregedek.Remèlem csak egyszer kell átèlni.Lehetnèk boldog,ha nem lennèk csúnya,vagy gazdag lennék.Ha nem lennèk hülye ahhoz , hogy jómódú legyek.Ha nem rontanám el.De èn elrontom,mert így nőttem fel.
Kèrdező, szerinted mit csinál egy halálraítélt?Tedd azt te is.Èlj, ameddig lehet.Menj oda ahhoz a csajhoz,ès dugjad.Vedd meg azt az órát,èrezd a fogyasztói varázst!Válaszd az èletet,hogy egy klasszikust idèzzek a fogyasztói társadalomról.Mit tehetsz mèg?
Elmèsz meditálni?
Bejárod a világot?
Megvalósítod az álmaid?
Szerintem valami cèlt találj ebben a haláltáborban,legyèl tudatos,ès szerintem jól leszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!