Baleset esetén melyik a fontosabb, milyen sorrendben érdemes?
Szituációtól függ. Ha fuldoklik vagy spriccel belőle a vér, akkor nyilván nem a telefont rángatjuk elsődlegesen, hanem próbálunk segíteni.
De ha pl. beszorult egy kocsiba és annak az ajtaja meg sem mozdul, akkor 112.
De stresszhelyzetben nem biztos, hogy jól döntünk. Sajnos.
Első: biztosítjuk a helyszínt, hogy további baleset ne alakuljon ki. Ha nem képez forgalmi akadályt, akkor nem fontos.
Meggyőződünk róla, hogy közvetlen életveszély fennáll-e.
Esetleg újraélesztés szükséges-e.
Segítséget hívunk, de ha nem vagyunk egyedül, akkor megosztjuk a feladatokat. Aki bírja és bele tud állni az elsősegélynyújtásba, az csinálja azt, a másik telefonáljon.
Ha egyedül vagyunk, hívjuk a 112-t és határozzuk meg a helyszínt, hogy mi történt, életveszély fennáll-e, pl ha megkezdett újraélesztésben vagyunk, azt feltétlenül közöljük a mentésirányítóval, ha beszorolt sérült van, akkor a Katasztrófavédelem Műveletirányítás is bekapcsolódik a hívásba.
Addig ne tegyük le, amíg erre engedélyt nem kapunk.
Ha esetleg tűz ütött ki vagy közvetlen veszély áll fenn, meg kell kísérelni a sérült gépjámű áramtalanítását és kézi tűzoltókészülékkel a lángok megfékezését.
Ezek mind csak példák, mindig a kárhely sajátosságai adják meg, hogy mit célszerű. De ha valaki tanácstalan, akkor a központi segélyhívó 112-es szám hívásával már sokat tettél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!