SOS, nem merek mosolyogni, amikor egymásra nézünk a kiszemeltemmel. Hogy kéne kifacsarni magamból egy kevésbé erőltetett, szelíd mosolyt?

A puszta jelenlététől is zavarba jövök, hiába rakom össze fejben elméleti szinten, hogy így és így fogom csinálni, mire odakerülök a valóságban, addigra ledermedek és csak annyira vagyok képes, hogy nézzek ki a fejemből, mint egy világtalan. Eddig szerintem elég rosszak az esélyeim nála, habár ő sem mosolygott még rám sosem, tehát az is egy opció lehet, hogy az egész szitu csupán a fejemben van.