Előnytelen kinézetűek! Ti hogyan boldogultok az életben?

A legtöbb dologban, amiket nem befolyásol a kinézetem egész jól. Dolgoztam is, most tanulok, itt a boldoguláshoz (ha csak nem modellkedsz) inkább egy határozott kiállás és egy kellemes személyiség kell. Párom is van, aki szerintem (objektíven is, már ha elfogadjuk hogy van ilyen) jó pasinak számít, de ami fontosabb, hogy egy tényleg értékes, tartalmas kapcsolatunk van.

DE!

Egyrészt kövér vagyok. Nem akarok kifogásokat keresni, maradjunk annyiban hogy nem csak amiatt mert “zabálok és nem emelem fel a sheggem a kanapéról”, sajnos egy komplexebb élettörténet markere a testem jelenlegi állapota. Én ezt magamban helyretettem, tudom hogy mi a teendőm és nem hagyom, hogy visszavessen. Mindent megcsinálok amit egy vékony nő, csinosan öltözöm, és rúdtáncolok, amiben egyre többet fejlődöm.

Mégis idegenek, de még akár a szűk környezetem is felhatalmazva érzi magát hogy folyamatosan minősítsen, és leértékeljen a súlyom miatt. Pl:volt hogy elmentem egy edzésre, meg se kérdezték hogy mit tudok, milyen sportmúltam van (10 év félprofi csapatsport…), hanem egyből kezdőként kezeltek. Étteremben kimentem mosdóba, egy másik asztaltól egy csajszi szintén, kicsivel utánam, és utánaszóltak az asztalától (komoly kinézetű, felnőtt emberek, valami céges csapatépítő szerűség lehetett), hogy “vigyázz, nem biztos hogy beférsz mellé”. Rúdtánc előtt gyógytornásszal edzettem, akitől tanácsot kértem hogy EGÉSZSÉGÜGYILEG mennyire jó ötlet kipróbálni. “Nem hiszem hogy ekkora súlyt meg fogsz tudni tartani, nem lesz sikerèlményed. Különben is, ez olyan nőies sport, nem neked való”. Hála istennek eddig bármelyik táncstúdióban voltam, nem ért megkülönböztetés.

De az egyik legdurvább, hogy párom nagybátyjával hárman kávéztunk egy cukrászdában. A bőrnacimat hazahoztam a vidéki albimból (egyetem miatt), de normális pólót már elfelejtettem. Kicsit nagyobb méretű pólóm volt, valahogy nem állt jól… Mikor bementem a mosdóba, gondoltam álljon már valahogy, betűröm. Mikor megyek az asztalhoz, drága nagybácsi FELTŰNŐEN végigmér (különösen az alhasamat), és megjegyzést tett. De ami a legrosszabb, hogy az egész este úgy telt, hogy a kéretlen tanácsait hallgattam. És mikor mondtam neki hogy elég szharul vagyok lelkileg, és próbálom normalizálni az étkezésem, de amúgy emlékezzen már rá hogy lassan 2 éve tartó deepresszióból kijőve ez az egy ami megnyugtat, rámnéz, elgondolkodik, majd a legkisebb empátia nélkül folytatja tovább a fasságait “jó akkor csak azt próbáld meg hogy minden órában iszol egy pohár vizet”, “zöldséget attól még lehet enni”, stb. Persze, “az egészsègemért aggódik”. Kíváncsi lennék hogy mi lenne ha békésen cigizne, és én mennék oda kéretlenül ugatni a dohányzás káros hatásairól. “Ja, hogy azért szívod mert most dobott ki a feleséged és vitte a 2 gyereket te meg tiszta ideg vagy? Akkor csak próbálj meg napi 2 szállal kevesebbet, meg idegeskedés helyett inkább sétálj”. Csodálkoznék ha nem kapnék 2 jogos büdösnagy pofont, bár nem vagyok az erőszak híve.

Bocsi, elkalandoztam. Lényeg hogy kövérnek lenni nem is azért a legrosszabb, mert TÉGED zavar, hanem mert másokat, és hajlamosak ezalapján ítélkezni, még az ettől független emberi tulajdonságaidat is etalapján predesztinálni.

Másik, hogy az arcom sem túl előnyös, voltam vékony, de olyan igazi “szép kislány/ jó nő” soha. Sokszor természetes volt, hogy ha idenézett egy srác,

persze hogy a barátnőmet nézte, OKJ képzésen egy sráccal jóban lettünk, persze hogy eszèbe se jutott több csak barátság, ilyenek. Nem tudom megfogalmazni miért, főleg hogy van párom, de ha ilyesmi történik, a mai napig nagyon fáj.

A legdurvább itt is az volt, hogy egy gimis (legjobb) barátnőmmel találkoztam, mikor egyetemre ment. Mesélte, hogy van egy csajszi aki barátkozna vele, nagyon aranyos meg minden, de annyira jól néz ki hogy nem érezné jól magát mellette. Ő az ilyenek mellett érzi jól magát, mint én…