Csak szerintem undorító ez a mai társadalom?

Én is a hosszú párkapcsolatok, az értékes beszélgetések, minőségi barátságok híve vagyok. 19 éves, még mindig szűz és tojok bele mit gondolnak mások, nem rohanok sehova. Ha szűzen halok meg, az sem zavar, az sem, ha nem találom meg a nekem megfelelő embert életem végére, de ezzel lehet egyedül vagyok (vagy legalábbis kisebbségben). Vannak céljaim, elégedett vagyok az életemmel, és próbálom jól érezni magam a bőrömben, a legjobb barátja lenni magamnak. Nehéz feladat, mert elég kritikus tudok lenni, leginkább magammal.

Ezek miatt nem sok olyan embert találok, aki örömmel töltene velem viszonylag sok időt. Érdekel? Néha igen, de nem erőszakolom magamra senkinek a társaságát, szelektálom az embereket, akik mellett nem érzem jól magam, és nem akaszkodom senkire, aki mellettem nem érzi jól magát, és lehetőleg elkerülöm azt a viselkedést, amivel kellemetlenséget okozom másoknak. Pont ezért nem ítélkezem senki felett, azok felett sem, akik korán el akarják veszíteni, vagy akik körbekefélik a fél várost.

Ők ilyenek, én ilyen vagyok. Ez ezzel, de nincsen semmiféle felsőbbségi érzetem emiatt, nem vagyok jobb vagy rosszabb náluk. Én ilyen vagyok, az élet más területein élem ki magam. A sportban, a művészetben, a természet szépségében. Szeretek mindig új dolgokat tanulni, és hiába szidják a gyakorit (a hiteltelen informaciók és a frusztrált kanapéharcosok miatt), rengeteg mindennek jàrtam már utána csak azért, mert itt az oldalon hallottam róla. Szóval ezért is vagyok itt.

Én normálisan gondolkodó embernek tartom magam, de nekem a normális nem a többségit (a normalitást) jelenti, inkább abban az értelmezésben használom, hogy nincsen kettős szándék bennem. Nem akarok senki háta mögött áskálódni, egyenes és jóindulatű vagyok másokkal.

Tudom milyen egyenesen furcsának lenni, olyannak, akit tényleg őrültnek néznek az emberek, mert megtapasztaltam. Az iskolai traumák (rossz közösség, leginkább tanárokra fogható, de már mindegy ki hibája) olyan kényszeres viselkedéseket-szerepeket húztak rám, amikre vissza gondolni mai napig kellemetlen számomra, főleg mert tudom, hogy nem én voltam, gyerek voltam. Mára nagyjából rendeződtek a dolgok, persze mindig változni fog az ember. Pont ezért: lehet hogy később máshogy fogom gondolni? Abszolút, de most így állok, és semmi pénzért nem hánynám senki szemére azt, hogy milyen életet él. Viszont egy dolog van, amiért harapok. Ha felelősséget vállalsz valamiért/valakiért (állat, gyerek, akármi), akkor legyél is felelősséggel érte.

Alapvető pszichés, mentális, s legfőképp neveltetési gondok vannak a többségi társadalomban.

Ez nem iszlám társadalom, itt már senkit nem “kalibrálnak” be úgy, hogy -Figyuka, egy dobásod van, úgyhogy jól gondold meg!! - !!

Ezt fogadd el, s csak egyre rosszabb lesz! Lehet, hogy régebben voltak olyanok, akik szégyen miatt nem váltak el, de bizony sokkal több IGAZ szerelem is volt, máshogy nevelték őket, kitartottak jóban-rosszban egymás mellett! Ma meg mit látni? No comment…

28 vagyok, de "az én időmben" is ez ment. Általános iskola végén már szexeltek. Gimiben aki nem csinálta azt lenézték, cikizték. Pl meggyőződésük volt hogy én leszbikus vagyok, mert nem volt senkim.

Amúgy meg szerintem az a baj a kapcsolatokkal, hogy ismerkedési fázisban másnak mutatják magukat az emberek. Sokszor csak hónapok, 1-2 év után bukik ki az igazi énjük. Az álarcba szeretett bele a másik fél, nem a valóságba. A valós énjét nem tudják megszeretni, szakítanak.

“De azzal az elvvel mentem neki a dolognak, hogy jó akkor én ezt most komolyan gondolom és beleteszek mindent.“

Miért lett vége?

1,5 éves kapcsolat hosszúnak számít? Tényleg elkorcsosult a társadalom baszki

"22 éves vagyok, férfi és csak azt látom, hogy emberek akik kemény évekig vannak együtt egyszer csak szét mennek."

Előzőleg már írták, hogy jobb szétmenni, mint egy rossz kapcsolatban maradni. Teljesen egyetértek, azzal együtt is, hogy én (nő) csak úgy tudok egy kapcsolatba belekezdeni, hogy azt szeretném, örökké tartson. Lassan 8 éve vagyok a férjemmel, és ugyanúgy imádom őt, mint az elején, és nagyon remélem, hogy örökre együtt maradunk, de ha valahogy megromlana a kapcsolat, akkor igenis otthagynám, én nem maradnék egy rossz kapcsolatban.

"Hasonlóan én is."

Ha te is túl vagy egy hosszú kapcsolaton és szakítottatok, abban nincs semmi rendkívüli, az emberek ritkán maradnak azzal, akit nagyon fiatalon ismertek meg, ha pedig mégis, annak általában megcsalás a vége, tehát nem sok értelme van. Az ember tanul minden kapcsolatából, így mire megtalálja az igazit, kellő tapasztalattal fog rendelkezni (jó esetben).

"Manapság már az a menő a mi korosztályunknál, hogy a lányok minél hamarabb veszítsék el szüzességüket, a srácoknak pedig az a trend, hogy minél több legyen meg neki.."

Ez nemcsak most van így, ugyanakkor a mi időnkben és még régebben is voltak olyanok, akik pl. szűzen mentek férjhez, vagy nősültek meg. Még a családomban is van több ilyen, és a volt osztálytársaim között is. Én egyébként nem tartom jó ötletnek a szűzen házasodást, mert utána csak a kíváncsiság lesz, hogy milyen lehet másokkal, tuti a válás ill. megcsalás.

"Mindenki csak dobálózik a szavakkal, így szeretlek, úgy szeretlek, de a súlya ennek pedig csekély."

Számomra inkább az a probléma, hogy manapság a legtöbb ember számára a párkapcsolatok csak a külsőségeken és a pénzen alapulnak. Természetesen nem mindenkinél, de egyre inkább ebbe az irányba megy el a dolog. Ha pedig nem őszinte érzelmek alapján választasz, akkor nem tudom, mit vársz. Számomra undorító az ilyen sugar daddy kilóra megveszem magamnak a 20 éves picsákat attitűd is.

#18

"1,5 éves kapcsolat hosszúnak számít? Tényleg elkorcsosult a társadalom baszki"

Az ő korában miért ne számítana hosszúnak? A tinikorban minden másképp működik kapcsolat szintjén, mások az értékek is. Ha azt nézzük eddig a kérdező kb. 4 és fél évig volt kapcsolatban, most 22, akkor kb 17 és fél éves korától kapcsolatban volt.