Szerintetek jogosan érzem úgy, hogy a szüleim nem foglalkoznak velem, nem figyelnek oda rám és nem érdeklem őket? 22/L

Mindig mindent megkaptam tőlük, amire szükségem volt és talán még ezen felül is megadtak nekem elég sok mindent. Úgyhogy ebből a szempontból valóban nem érheti őket panasz. Azt valamennyire elfogadtam, hogy ők picit zárkózottabb, racionálisabb emberek és nem szeretnek nagyon érzelmes, személyes vagy magán jellegű dolgokról beszélni vagy egyáltalán belefolyni ilyen témákba. Viszont valahol mégis zavar, hogy ilyenek velem és néha már azt érzem, hogy tökre nem érdeklem is őket. 22 éves vagyok, így nyilván nem is azt várom, hogy rajtam csüngjenek és minden léptemet figyeljék, folyton kérdezősködjenek, hívogassanak, ide menjünk, oda menjünk stb., de úgy érzem amit ők csinálnak az már szinte a másik véglet.

Most itthon lakom velük és ugye itthonról tanulok, de ha én nem mennék oda hozzájuk, akkor kb. a lakáson belül sem találkoznánk. Így is keveset beszélünk egymással és igazából semmiféle közös családi programunk nincsen, még csak közös bevásárlás, közös ebéd, közös tv nézés sem, semmi. Amíg kollégista voltam, akkor sem kerestek soha, soha nem kérdezték meg mi újság, mi van velem, hogy vagyok, történt-e bármi. Ha beteg vagyok, akkor tudomásul veszik, hogy beteg vagyok és kész. Ha valami számomra különlegesebb dolog történt velem, akkor azt sem tudtam megosztani velük, mert nem érdekelte őket. Soha nem érdeklődtek a tanulmányaim felől sem. Nem érdekli őket, hogy mi van a barátaimmal, van-e párkapcsolatom, egyáltalán mit csinálok a szabadidőmben. Most éppen albérletet keresek, de arra is annyi volt a válasz, hogy ők ebbe nem akarnak belefolyni, nekik akkor szóljak, ha már megvan a hely és fizetni kell. Szóval tényleg nem érdekli őket semmi és igazából régen sem volt sokkal másabb a helyzet, max. gyerekkoromban még jártunk nyaralni, talán ezt tudom megemlíteni egyedül.

Szóval ez akár lehetne jó is, hogy mindig nagyobb teret engedtek nekem, szabadon dönthettem sok mindenben stb., de nekem közben rosszul is esik. Vannak dolgok, amikben pl. sokszor jó lenne meghallgatni a véleményüket, kikérném a tanácsukat, mit gondolnak stb., de mindig az a válasz, hogy "ha rám hallgatsz kislányom, akkor azt csinálsz, amit akarsz". Vannak azért dolgok, amiket az ember előbb vagy úgy egyáltalán inkább csak a családjával, a szüleivel osztana meg. Valamint a környezetemben is azt látom, hogy a korombelieknek is általában jó kapcsolata van a családjával, beszélgetnek, közös programokat szerveznek stb. és nekem ez hiányzik egy kicsit.