Mit tegyek ha miatta érzem magam "nyomoréknak"?

17 éves lány vagyok és van az ismerettségemből egy 22 lány, akire anyukám egyszer azt mondta, hogy ugyanolyan típus vagyok mint ő. De ezt nem tudom, vagy csak nagyon nehezen tudom elfogadni. Mivel nagyon gyerekesen viselkedik, a feje tele van virágokkal és szivárványokkal, az értelmi szintje egyenlő egy óvodáséval. Ráadásul olyan kifejezéseket használ, hogy "pisilnem kell" meg, hogy "UUUUuuuuuu!!!!😍😍😍😍😍😍". Én meg egy ilyen lányhoz nem akarom, hogy bárki is hasonlítgasson. Viszont azt be kell ismernem, hogy szinte majdnem ugyanolyan a genetikánk meg, hogy ugyanolyan érzékenyek tudunk lenni, emiatt tényleg van okuk másoknak engem hozzá mérni.

És a fő probléma az, hogy ez a lány belőlem furcsa gyengeség érzést vált ki. Utalom a tényt, hogy őt mindig is jobban megbecsülték. Őt többen szeretik, rá nagyobb figyelmet szántak. És ráadásul még az a fiú gondozza őt szinte napi szinten, akihez mindketten vonzódunk.

Sokszor úgy érzem, hogy elnyom már a megjelenésével is. Ha ő nem lenne, akkor nekem lenne lehetőségem kibontakozni, és ugyanolyan pozícióba jutni, ahol ő most van. Tudom elég önmarcangolósan hangzik ez, de még nem ástam le magam a mélyre, és itt nem is szeretném.

Egyenesen irritaló, ahogy velem viselkedik. Néha kedvesen mosolyog rám, mintha valami cuki aranybogár lennék. Holott az ő értelmileg nem ér fel hozzám, és meg kéne inkább értenie, hogy aki keményebb háttérből jött, annak semmi szüksége sincsen rá. Nem akarok vele szóbaállni vagy bántani őt, amiért elkényesztetett, még a végén csak rontanák a helyzeten. Tiszteletben tartom, hogy nem tehet arról ahonnan származott és kedves velem, amit elismerek. Nagyon nincsen okom utálni.

Csak egyszer rámírt, hogy szakadjak le a "fiújáról" (nem járnak együtt, mert ez a gyülekezetben nem megengedett). Holott én nem csináltam semmit, csak éppen Az a fiú próbált nekem beilleszkedni. És emiatt kerülöm el mindig, mert nem akarok közéjük állni. És ezzel elvett egy nagy részt a boldogságomból is.

Azon gondolkoztam már, hogy emiatt a nyomorék érzések miatt inkább ott hagyom az egész gyülekezetet a francba, és nem küzködök többet. Viszont van pár ember, aki kitartóan hitt bennem azért, hogy még nekem is lesz esélyem beilleszledni. Én meg nem akartam nekik csalódást okozni, be akartam bizonyítani, hogy amiben ők hittek az volt a jó. Megakartam felelni az elvárásoknak, hogy hogyan kell jóként viselkednem. Nekik hála azóta megtanultam szocializálódni, csak az az egy nyom, hogy senkivel nem sikerült mélyebb kapcsolatot kiépítenem

...

(Remélem ez megfelel ingyen terápiának or smt)