Van itt olyan aki kitört az "átlagos ember életből" (pl: felkel dolgozik lefekszik?

Már fiatalabb koromban is sikerült, mondhatni. Olyan szakmát választottam, amit a világ másik végéről is lehet végezni egy kényelmes szállodában... De az igazi szabadság majd később jön. Mostanában kezdtünk el dolgozni egy vállalkozáson a férjemmel, mivel annyira egy területen dolgozunk, hogy rövid ideig kollégák is voltunk, működőképesnek tűnik az ötlet.

De sem ez, sem az ezt megelőző időszak nem volt móka és kacagás... Nekem embert próbálóbb volt mikor először dolgoztam otthonról, mint mikor 8 órákat jártam be irodába. És a vállalkozás sem működik könnyen, főleg ha az ember munka mellett futtatja fel. Nagyon nehéz saját belátásod szerint dolgozni, főleg mikor egy csomó izgalmas inger vesz körül és alig várod, hogy letedd a munkát és nekivágj a világ azon részének, ahol épp vagy. Szép dolgok ezek az elképzelések, csak sokan nem veszik benne azt észre, hogy nagyon sok éjszakázás és vért izzadós tanulás van a dolgokban (már ha a kevésbé lutri és legális utat választja az ember).

Szomorú, de nem ismerek senkit, pedig örülnék, ha látnék valamilyen pozitív példát. Akiknek a környezetemben egyszerű melósok voltak a szülei, azok kicsit tudtak maximum fellépni. Akiknek pénzes, sikeres szüleik voltak, ők meg ugyanazt vitték tovább.

Én most melózok azon, hogy talán összehozzak valamit. Bár pl. az albérletárak miatt ez úgy fog kinézni, hogy amire egy jobb életet elérhetnék, fél lábbal már a sírban leszek...

Egy volt osztálytársam meg tudta tenni. A szülők érettségi után egy 1+2 félszobás budapesti lakást toltak a feneke alá, a nagyszobában lakott ő, a két kicsit kiadta albérletbe, így egyetem mellett nem kellett diákmunkát végeznie, megélt a bérleti díjból, rá is ért önkénteskedni, művészkedni, kiállításokra és egyéb magaskultúrának mondott eseményekre járni. Közben a vidéken maradt szülők ellátták: anya hét közben főzött ezt-azt, apa meg szombat reggel vonatra ült, vitte a kész kaját az egy szem kicsi lányának, mert addigra elmúlt 65 éves, ingyen utazott.

Mire végzett a kisasszony, eltartási szerződéssel hozzájutott egy másik budapesti lakáshoz, onnantól már bőven volt pénze a lakáskiadásból, úgyhogy nem szorult rá, hogy - a tapasztalatszerzés és a későbbi jó fizetés reményében - pályakezdőként olyan helyen gyakornokoskodjon, ahol reggel 7-kor már benn kell ülni élre vasalt kiskosztümben és a 11-kor beeső nagyfőnök rossz szemmel nézi azt, aki az ő este 6-os távozása előtt méltóztatik felállni az íróasztalától. Volt valami himi-humi adminisztrátori munkája, mellette novellákat írt, írótáborban mutogatta magát és beutazta a fél világot.

Most is így nyomja a kisasszony: szigorúan 8 órányi nem túl nehéz, de nem is jól fizető munka, túlórára, maszekolásra nem szorul rá, helyette slam poetry estekre jár előadni magát, ilyen-olyan antológiákban jelennek meg a versei és novellái, évente 2-3 alkalommal pedig elutazik valami olyan helyre, ahonnan kevesen jelentkeznek be Facebookon vagy Instagramon (pl. Kárpátalja, Izrael, Albánia). Nem úgy néz ki, hogy ez a következő 50-60 évben megváltozna, mert két budapesti lakás már régóta komoly vagyonnak számít és ha jól tudom, hamarosan meglesz neki a harmadik is, mert nem veri el minden pénzét.

Ha van pénz, abból élet is lesz. Ha nincs, akkor meg marad a küszködés, hogy megélj valahogyan.

Igen. Ebből 30 éves koromra lett untig elegem.

Először másodállásban, majd két év múlva főállásban vállalkozni kezdtem, és végre úgy osztom be az időmet, mint ahogy szeretném.

Eleinte egy webshopom volt, az évekig eldöcögött, de aztán összeomlott a piaca sajnos. Így végül tudásalapú vállalkozásom lett, és most is ebben dolgozom.

Számomra a szabadság fontosabb, mint a pénz. Ezért még a legszűkösebb, legkilátástalanabb időkben sem merült fel az komolyan, hogy visszamenjek alkalmazottnak.

Most pedig afelé haladok, hogy a pénzzel megváltsam a szabadságomat (anyagi függetlenség, ami annyi "passzív" jövedelmet jelent, ami fedezi a havi kiadásaimat). Lehet cél később a gazdagság is, bár különösebben nem vonz - az a lényeg, hogy a munka, amit végzek, mások számára is hasznos legyen, és engem is elégedettséggel töltsön el nap mint nap.

Ha négykor kirúg az ágy, teljesen kipihenten, és a jó reggeli rutint követően elkezded a napot, nyilván bőven időben még, és magadnak dolgozol, míg azt nem mondod, hogy oké elég ebből mára ennyi, aztán este van, akkor nettó ugyanaz van, amit te leírtál. Csak ebben a rossz nap is olyan, hogy lesz sokkal jobb, és ha hoz is a konyhára rendesen, akkor még könnyebb a dolog, főleg ha nagyrészt olyasmi, amit akár ingyen is csinálnál, ha nem volna gond a pénz. Nettó ugyanaz, nyomod reggeltől estig. Még jobban is, mint aki egzisztenciális patthelyzetben csinálja ugyanezt. És mennyivel másabb!

De rendes cégkultúrába csöppenve is legalább ugyanilyen jó a helyzet. És még a stabilitás is megmarad.

Szerintem ha a fogyasztás mennyisegeben hatarozod meg az életminőséget, akkor nagy eséllyel maradsz az átlagember szintjén.

Inkább az igényekbol kell leadni. Én sokszor érzem hogy irigykednek emberek az én szabadidőmre. Persze közben lesajnalnak mert nincs márkás cipőm, nem járunk külföldre nyaralni, egyszóval nem tudnék futtatni egy menő insta-profilt.

Szóval nekem kevesebbet kell dolgoznom, mert kevesebb pénz is elég. Kiszallhattam a hajtasbol. Nincs hiteltörlesztés. De nekem nem is hiányzik a modern élet sok programja így könnyű :)