Miért baj az, ha nem akarok kimozdulni?

Anyámék nem hagynak békén, mert nem mozdulok ki, de ők nem értik meg, hogy azért nem mozdulok ki, mert nincs kivel. És úgy tök ciki, hogy egyedül "bandázok". Nem tudom, miért, de nem tudok barátkozni. A suliban sincsenek barátaim, inkább csak beszélgető társaim vannak, akikkel szünetekben beszélgetek, és ennyi. Eleinte próbáltam barátkozni, néztem a neten barátkozós videókat, hogy hogy kell, olvastam önfejlesztő könyveket, de egyszerűen nem megy. Ha kevesen vagyunk, azért nem tudok megszólalni, ha többen vagyunk, akkor meg azért. Voltam táborokba, ott se tudtam beilleszkedni, jókat fociztunk meg beszélgettünk, de amikor fél év után találkoztam az utcán egy lánnyal, és köszöntem neki, akkor csak nézett, hogy ez meg ki a f....? De a többiekkel egyfolytában bandázik. Próbáltam már több baráti kapcsolatot is kialakítani, de azok 1 hónapnál tovább nem tartottak. Úgy fél éve nem is nagyon barátkozok, mert nincs értelme. Ha már az embert 100x elutasították meg semmibe vették már, akkor nincs értelme 101x megpróbálni. És nekem ez így jó. Nem is vágyom arra, hogy legyenek barátaim, nekem már jól van ez így, ahogy van. Egész nap telefonozok meg zenét hallgatok, nekem ez így tökéletesen megfelel. Nem kell ennél több. Nem érzem úgy, hogy kellenének barátok vagy párkapcsolat, bár igazából ezek sosem voltak. De anyámék nem hagynak békén, hogy menjek és barátkozzak. Nem értik meg, hogy nekem az nem megy. Éveken át próbálkoztam, de egyszerűen nem megy. Mindig az öcsémhez hasonlítanak, hogy ő mindig megy a haverjaival biciglizni vagy focizni, én meg soha nem megyek sehova. Hát egyedül minek mennék? Sokat gondolkoztam, mi lehet a baj velem, és arra jutottam, hogy szerintem nekem nincs személyiségem, vagy én nem is tudom. Rám nem lehet semmit mondani, max hogy unalmas vagy hogy otthonülő. És a másik nagy probléma, hogy se a nálam kisebbekkel, se a nálam nagyobbakkal és se a velem egykorúakkal nem tudok kapcsolatokat kialakítani, nem tudom őket megfogni, nem tudok velük tartós barátságokat kialakítani. Én úgy érzem, más vagyok, mint a többi, de nem jó értelemben, hanem rossz értelemben. Én nem tudok úgy kommunikálni, barátkozni, mint a többi, nem tudok érvényesülni, és a legrosszabb, hogy már nem is akarok. Én fél éve letettem erről. Az a fiatal vagyok, aki csak beszél arról, hogy fiatal, de nem éli meg. Semmilyen tini dolgot nem csináltam még, és el sem tudom képzelni, hogy bármilyen tinis dolgot csinálnék. A családom folyton cs....tet, hogy barátkozzak, de nincs szükségem újabb elutasításokra.