Hogy kezeljem azt, hogy a párom barátai nem fogadnak el?
A páromnak van egy nagyon régi és nagyon szoros baráti társasága. Bandának nevezhető,lányok, fiúk vegyesen.
Előző barátnője nagyon jóban lett velük, bevették a bandába. És mivel én szinte átmenet nélkül kerültem a képbe, nagyon utálnak. Tehát egyik héten még az előző lánnyal volt, következő héten pedig már engem vitt ki, úgy hogy az exe is ott volt. Nagyon csúnyán néztek rám, amit igazából meg is értek, még ha nem is voltam hibás. A szakítás meg volt, de sajnos később mint én gondoltam. Ha jobban átláttam volna a helyzetet valószínűleg nem megyek ki velük.
Ennek már egy éve. Azóta sem vagyok szimpatikus nekik, ők sem nekem. Alapból ellentétesek vagyunk, nem illek közéjük.
Viszont a párom heti 2x-3x kijár velük, úgy hogy engem már nem is hív.
Zavar hogy olyan emberekkel van akik engem nem szeretnek(sőt), de leginkább rosszul esik, hogy én félre vagyok téve (tehát sokszor azt érzem hogy ők fontosabbak mint én), és meg sem próbálta megoldani a helyzetet pedig többször kértem rá és ez állandó konfliktus köztünk.
Azt mondta hogy én kéne barátságosabb legyek és megszerettessem magam velük.
Én sajnos nem ilyen típus vagyok, ha azt érzem hogy nem bír valaki akkor inkább hagyom.
Viszont azt szeretném hogy a párom megértsen és teljes vállszélességgel mellettem álljon. De sajnos ez nem így van.
Sokat gondolkodom, hogy hogy kéne kezeljem ezt a dolgot... Kezdünk eltávolodni a párommal.
Szerintetek mit tegyek?
(Ja és ez az első hosszabb kapcsolatom, ha ez számít.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!