40 lettem és annyira szeretnék 20 lenni higy már szinte fáj. Tudom ez lehetetlen, másban nincs ez az érzés? Ha igen, hogy lehet ezt ellensúlyozni?

A rajzszakkört nem is azért javasoltam, mert az önmagában milyen jó. Az csak egy eszköz, egy tevékenység a sok közül, amelynek űzésével lehetőség nyílik olyan emberek megismerésére, akiknek szintén hasonló az érdeklődése. Lehet, hogy nem a közös alkotás, hanem a közös túrázás vagy barlangászat adja vissza az életérzést. Azt hiszem, jól értelmezem a leírtakból, hogy a társaság fontos lenne.

A barlangászat, mint felhozott példa nekem azért tetszik, mert szerintem egy ember egyéniségét nagyban tükrözi a hobbija, és a barlangászat annyira már nem szokványos, mint mondjuk a túrázás (persze az is remek időtöltés és lehetőség emberek megismerésére). De a barlangászaton még kisebbre szűkül a kör, olyan emberekre, akik talán hasonló okból "kutatják a mélységet". Szerintem érdemes lenne újra megpróbálni, vállalva a vele járó veszélyt.

Azért az tévedés, hogy a 40-es korosztályból eltűnt az élet. Én például a szakkörön látom az ellenkezőjét. Persze nem könnyű megtalálni azokat akik húsz éve tapossák húszas éveiket, és az sem biztos, hogy mindegyik a társaság kedvéért űzi az adott tevékenységet (igazából én sem). De egy hobbi, egy érdeklődési kör kiváló szűrő, ezért gondolom (és ahogy olvasom, más válaszolók is), hogy fontos eszköz az életérzés megtalálásához. Lehet az az olvasás is, és mellé egy fórum, mint pl. a moly.hu, ahol beszélnek a könyvekről, és akkor otthonról sem kell elmenni. Sokféle lehetőség van, és mindenkinek más válik be. De próbálkozni érdemes, mert magától aligha jön vissza az életérzés.