Miért lehet az, hogy látszólag tudok kapcsolatot teremteni bizonyos közegekben, de mindig csak addig, amíg benne vagyok?

Arra szeretnék kilyukadni, hogy általános suli óta képtelen voltam tartós ismertségéét szerezni, itt gondolva akár ismerősre is.

Gimiben piszkáltak páran, de nem voltam teljesen kiközösítve, volt néhány ember akikkel elég jól elbeszélgettem, de sulin kívül senki nem keresett, de barátokat így nem szereztem, de nem aggasztott, mert volt három általános iskolás barátom, akiknek volt társasága, és más barátaik, akikkel én is összejártam, de ezekből sem lett semmi, a három barátból egy teljesen eltűnt az életemből, egy másikkal pedig csak ritkán találkozom, és azok az emberek akiket rajtuk keresztül ismertem meg, akikkel úgy gondoltam, hogy jól megvagyunk szintén nem tartották velem a kapcsolatot, maguktól soha nem kerestek.

Munka ugyan ez, tök jól el rudam beszélni a kollégáimmal, voltak közös témáink, de végül nem lett egyikből sem haveri vagy baráti kapcsolat.

Egyetemen pedig már annyira nem volt önbizalmam, hogy merősöket sem szereztem, mert nem mertem másokhoz szólni, maguktól pedig nem igazán jöttek oda hozzám az emberek, ami volt is ismertség elhalt, még van 2 évem, úgy, hogy szinte senkivel nem kommunikálok.

És az igaz barátaim száma egyre redukálódott.

Párkapcsolatom sincs, szóval baromi magányos vagyok, nehezen nyitok mások felé, és úgy látszik amikor azt hiszem, hogy jól mennek a dolgok, hogy végre valakivel jól kijövök, akkor sem lesz belőle semmi.

Ez miért lehet? Sokan lehet, hogy csak műszájból viselnek el, esetleg Jobb híján beszélgetnek velem, de valamiért nem vagyok szimpi, így inkább hanyagolnak, ha lehet?