Előfordult már hogy félbeszakadt/idő előtt befejeződött az osztálykirándulás?
Mi is kint maradtunk egy múzeumlátogatás alkalmával bombariadó miatt. Ott akkor szerintem nem találtak semmit, de már nem tudtunk bemenni.
Egy másik alkalommal az egyik srác (kb10 évesek lehettünk) seggrészeg lett pár sörtől és büntetésből (illetve, hogy az illetékest átvegyék a szülei :D ) hazaindult az egész csapat.
Igen, 10. osztályban.
3 nap, 2 éjszakás kirándulásból lett másfél nap.
Első este berúgott az osztályfőnök, akit kiszemelt dugásra, az visszautasította, ezért alpári és trágár módon viselkedett mindenkivel. Megjegyzem, pont az osztály nem vitt semmi piát magával.
Aki kísérő tanár volt, ő próbálta csitítani, végül elaludt. Aztán meg az osztályt próbálta megnyugtatni, és lebeszélni az éjszakai hazaindulásról.
Reggeli után irány volt haza.
Hát csupán az osztály felének szakadt félbe.
Utolsó osztálykirándulás volt, amire elmentem (mert már rendszerint a szülinapomra voltak szervezve és szülinapomon nem volt hozzá kedvem).
Ennél a kirándulásnál második napon volt a szülinapom.
Sátorozni mentünk.
Első nap leértünk, felállítottuka sátrat, valamikor késő délután elkezdett SZAKADNI az eső.
Szépen összegyűltünk egy fedett helkyen, ott az pfő elmondta, hogy aki szeretne, az hazamehet, a többiek meg maradhatnak.
Ofőhelyettes haza akart menni. Páran mi is. Szóval ofő a vonatig fordulókban elvitt minket és vonattal ofőhelyettes felszállt velünk.
Páran lentmaradtak az ofővel.
Valamikor este értem haza. A kényelmes ágyikómban néztem a Nickelodeon-t, úgy vártam az éjfélt a szülinapomra :D
Sosem bántam meg, hogy feljöttem hamarabb. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!