Elmennétek így osztálytalálkozóra? (5éves) Bocs a hibákért eléggé feldühödtem.
Azért nem akarok elmenni, mert voltak egészségügyi problémáim amiért a többiek kicsúfoltak, az osztályfőnök is utált tesitanár volt, csak mi fiúk tesiztünk a lányok nem, én amikor beteg voltam és nem tesiztem már be is vágta az 1-est. A lányok semmire 2-est kaptak volt ,hogy elestem órán zsámolyugrás közben, mindenki kiröhögött, osztályfőnök is.
Több osztálytársam nem is dolgozott ,de a semmire szó szerint se családivállakozásra, se munkahelyre szült gyereket, és mindennap azzal pózol a Facebookon. Igaz semmit nem is tud felmutatni, az ilyen basztatott középiskolában, a külsőm miatt. Több tanárt se szeretnék látni ,mert volt úgy több tantárgyból nekem 4,7re nem adták meg az 5-öst sőt kiröhögött, hogy az csak egy erős 4-es, bezzeg azelőtt ez a tanár 1,1re megadta a 2-est az abszolút semmit nem csinálónak. Ja meg még sorolhatnám. Érettségin a full semmit nem tudok megkapták a 2-est tanár azt mondta írjatok hülyeséget is, de írjatok valamit és úgy se szaktanár az érettségi elnök és majd ad rá pontot. Engem az a matektanár se szeretet, le is húzta az érettségim, bezzeg a szakmaiból szeretet a tanár az egyből 5-ös. Szóval nálunk pofára ment az egész. Más tantárgyból is volt úgy nagyon sokszor félponton egyponton múlt az 5-ös, és volt ,hogy utána számoltam a százaléknak és mondtam a tanárnak, hogy ez százalék szerint 5-ös lenne nem 4-es, erre ő is utána számolt és tényleg 5-ös volt az a jegy. 4,78 volt az átlagom, a másik tanévben meg folyton ilyen 1 pontokon múlott az 5-ösöm, én úgy éreztem tudatosan húztak le. Amikor kiosztották az érettségiket akkor az ofó mindenkinek gratulált, amikor én következtem, csak annyit mondott XY tőled nem ezt vártuk, a jövőben ki kell javítani benned a hibákat. Pedig az érettségim 4-es 5-ös lett, tényleg normális tisztelettudóan viselkedtem. Sőt még oklevelet is kaptam(azok kaptak akik legjobb eredményt értek tantárgyanként).
Máskor volt olyan rendőrképzésről tartottak előadást, és úgy voltam vele, érdekel a rendőrtiszti felment az osztály erre az osztályfőnök egyből csak engem szúrt ki , Laci te ? Te? röhögött, te nem leszel rendőr. Mást aki kapott felfüggesztett börtönt az osztályból arra rá sem szólt. Szóval engem egyedül visszaküldött az üres tanterembe.
STB STB.. .Bocsi mégegyszer a hibákért, teljesen feldühödtem rajtuk, étvágyam is elment
Én most se mennék.
A rossz emlékek ugyanúgy megvannak, semmi nem kompenzálta őket az elmúlt 4 évben.
Az a düh és múltban ragadás, amilyen stílusban feltetted a kérdést, arra azt mondtam volna, hogy ne menj el, mert csak a sérelmek beszéltek belőled.
Pontosan úgy írtad, mintha épp akkor élnéd át a dolgokat, pedig akkor már 5 éve volt.
Kérdés mindössze annyi, hogy ennyi év után most hogy érzed, túl tudtál-e lépni vagy messzebbről nézni ezt az időszakot, illetve hogy kíváncsi vagy rájuk. A választ ezekre te tudod.
Azt tudnod kell, hogy az alapjelleme soha nem fog senkinek megváltozni.
Téged többször is megaláztak. Minek mennél közéjük?
23-as, ez nem múltban ragadás.
Mi a fenének találkozzon újra azokkal, akik bántották? Ha elmegy és ismét gúnyolódnak rajta, akkor mondhatnánk, hogy na, házhoz ment a pofonért, pedig ismerte őket, hogy milyenek.
Kerdezo,jol latom fiu vagy. Vigyel magaddal egy nagyon csinos szep lany kiserot,akire irigykednek,h olyan nod van,aki a kozelben var es aki ottleted utan 10 perc mulva felhiv telon,h ideert es mehettek akkor a kovstkezo programra. Bejon megcsokol es elkoszontok kezenfogva sietosen tavoztok. Nem mutstod be.
Lenyeg h add elo,h nem maradsz sokat mert programotok van a baratnoddel. Vhogy hitsd el,h 5 eve jartok.
Akar kozos kepeket is mutogass magatokrol.
Ez ilyen beintes lenne nekik. 😂
Ez hatalmas ötlet utolsó!
2019ben nem mentem el, most 2023ban meg gondolkozok rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!