30 éves osztálytalálkozót szervezünk az egyik volt osztálytársammal. Körkérdés, jártatok-e már így? Mi a véleményetek?
15 éve volt az utolsó találkozónk, amit az osztályfőnökünk szervezett, aki, sajnos, már eltávozott.
A héten elküldtök az értesítéseket, hogy mikorra tervezzük a 30 éves találkozót, s mindenkinek megfelelő-e. Az egyik fiú azt válaszolta, hogy "eddig sem volt rám kíváncsi senki, most se legyen". Megdöbbentett, hiszen a "kíváncsiság" - szerintem- kétoldalú kell legyen. Főleg osztálytalálkozó kapcsán. De egyébként is.
Én sem mennék el semmilyen osztálytalálkozóra, mert nem volt olyan a közösség.
Ha az a fiú utálta az egészet, nem voltak barátai esetleg ki volt közösítve, szerintem teljesen érthető.
Na meg a legtöbb osztálytalálkozó arról szól, ki ért el több mindent és fel lehessen valamivel vágni, hadd irigykedjenek a többiek.
Tudod kérdező, ha pl. az elmúlt X évben a kutya nem érdeklődik az ember után a volt osztálytársai közül, de még születésnapján sem köszöntik fel online akár vagy hasonlók, én sem lennék rájuk kíváncsi.
Sőt, nem is vagyok. Elég nagy képmutatás ezen így ledöbbenni, hogy még kérdést is kell írnod róla...
Nem egy embert a barátomnak hittem, aztán érettségi után úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben, hiába próbáltam a kapcsolatot tartani, ez 2 emberes dolog, én meg nem szeretem, ha hülyének néznek.
Szóval teljesen megértem az említett férfit (közel 50 évesen már nem fiú azért...), de a reakciója eléggé gyerekes volt. Azt leszámítva kit érdekel, hogy osztálytalálkozó? Majdhogynem vadidegen emberek már számomra és nem vagyok kíváncsi idegenek életére.
Szerintem hagyni kell, én ezt tapasztaltam. Ezek az osztálytalálkozók azért vannak, hogy összejöjjön az egykori osztály, pont, hogy megtudják kivel mi van. Az természetes, hogy mindenki éli az életét és nem a gimnáziumi o.társakra irkál.
Ha ő így reagál, rá kell hagyni, mert ennyi erővel soha senki nem menne el semmilyen osztálytalálkozóra. :D
Az elmúlt 15 évben senki sem kereste őt, azt írja; ő keresett bárkit is? Ha nem, nincs joga ehhez a kiakadáshoz.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Nem volt kiközösítve senki. Jó osztály volt.
Persze, hogy voltak "kiskörök", de amúgy összefogtunk.
Azzal a hozzászólóval értek egyet, aki azt feszegette,
hogy miért gondolja azt valaki, hogy csak ő utána kellett volna érdeklődjenek mások, de tőle ezt senki ne várja el.
Az osztálytalálkozókat azért szervezik, hogy
az életben még néhányszor találkozzanak (akár 5, 10, 20 év elteltével is), akik az életük egy meghatározó
korszakát együtt élték le.
Én azt tartom természetesnek, hogy mindenkinek folyik
az élete, de van egy közösség, melyhez különleges kapocs fűzi. Ezért rövidebb, hosszabb idő elteltével örömmel találkoznak egymással.
Újabb iskolákba jártunk, aztán különféle munkahelyeink
voltak, újabb barátságok születtek, családot alapítottunk, jöttek a gyerekek, unokák. Teltek az évek, betegségek, válások stb. Bejárta mindenki a saját sorsát. Olykor eszébe jutott, vajon mi lehet a többiekkel.
Tehát szerintem nem jogos a "ha eddig nem volt rám kíváncsi senki", mert ő vajon kíváncsi volt-e másokra, a többiekre?
Nem arról van szó, hogy bárkit is bármikor kirekesztettünk volna. Mindig, mindenkit meghívtunk.
Sőt, nyomoztunk azok után, akiket szem elől tévesztettünk, akinek megváltozott a lakhelye, stb.
A mentalitást tartom furcsának: én vagyok a hegy, zarándokoljon el hozzám mindenki; de én nem mozdulok, én nem fordulok senki felé. S ha jönnek, akkor sértődötten elutasítom.
Én ostobaságnak tartom.
Habár nem minősítettem, de azt válaszoltam, hogy: "Nincs igazad, hát látod, hogy nagyon is kíváncsiak vagyunk Rád, mindannyian mindenkire".
Nos, ha ez elért másokhoz is, megértik és elgondolkodnak rajta, akkor eljuthatnak odáig, hogy csak egy életünk van, ami szépet az élet felkínál, el kell fogadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!