Mit lehet tenni egy olyan diákkal, aki rendszeresen beleköt a tanáraiba, csak hogy bosszantsa őket?
Azt kell elérni hogy a tanár ne legyen ideges tőle, mert valószínű az a célja.
Ezen a videón a második esetben ezt a nyugodtságot mutatja be a szavakkal bántalmazott férfi:
Hogyan állítsuk meg az iskolai szekálást
Ilyen osztálytársam nekem is volt.
Azt hitte, hogy azért mert pár tanárral jóban van és szinte mindenből ötös, már is mindent megtehet. Volt, hogy órán összeveszett a tanárral, mert valamiben nem értett egyet vele és szószerint kiabálni kezdett vele és lekezelően beszélt hozzá, holott a tanár egy rossz szót nem szólt senkihez.
Egy idő után megelégeltük, mert minket is idegesített és amikor kezdte volna játszani magát, mi szóltunk rá, hogy fogja be, mert senki nem kíváncsi rá. Ha valami megbeszélni valója van a tanárral, óra után tegye meg.
Pár ilyen alkalom után már inkább nem pattogott egyik órán sem.
Feltűnési viszketegség ez, és persze nagy baj, hogy attól, hogy jó tanuló, nem feddik meg.
A többi normális diáknak kellene letörnie a szarvát, persze csak szóban, ha elkezdene balhézni.
De a magatartás lerontásán kívül, nem sok eszköz van. Lehet adni intőt, figyelmeztetőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!