Mindenütt ilyenek a gyerekek, vagy én kerültem hülyék közé?

Nagyon rossz osztályunk volt általánosban, és bár már 10 éve kijártam, néha még mindig rossz érzésem van a gyerekkori traumák miatt.

Elég sokan voltunk az osztályban, több, mint 30-an.

Sajnos én is kiközösített voltam, abból az egyszerű okból, hogy csendesebb voltam, és nem engedtem, hogy a fiúk velem is azt csinálják, amit a többi lánnyal.

Azokat a lányokat, akik engedték fogdosni magukat, megmutatták a mellüket, esetleg mást is, azokat aztán nem bántották. Én nem engedtem, így engem állandóan bántottak, gúnyoltak, utáltak.

Annak idején a torna előtt a lányoknak az öltözőben, a fiúknak az osztályban kellett öltözni, de rendszeresen néhány lány a fiúknál öltözött át az osztályban.

A tanárok ezzel nem foglalkoztak, mert hogy ez életkori sajátosság, aki nem akar beilleszkedni, viselje el, hogy kiközösítik, aztán jól van.

A szüleim meg nem hittek nekem, ha elmondtam, mi megy otthon, mindig megkaptam, ez maximum az én beteg fantáziámban lehetséges, és szégyelljem magam.

Meg nem vertek az osztálytársaim, de megkeserítették a mindennapjaim teljesen. Két olyan incidens volt csak, amikor közel tettlegességig ment a dolog, egyszer biztatatták egymást, hogy tegyenek bennem fizikailag kárt (konkrétan gyújtsák meg a ruháim), illetve egyszer valóban kiégették a kabátom egy öngyújtóval. Otthon persze én kaptam, hogy el kellett volna venni tőlük, ne legyek hülye.

Nem voltam csúnya lány, se duci, se lapos, se görbe, szóval semmi nem volt rajtam, amiért a gyerekeket többnyire csúfolják. Csak nem mentem bele abba, amibe a többiek igen.

Emlékszem, mennyire csalódott voltam, mikor a legjobb barátnőm is inkább engedett nekik, csak hogy ne piszkálják.

Valóban velem volt a baj?