Mit csináljak, hogy ne csesztessen a matek tanárom?
Mindig is utáltam az ilyen tanárokat, mint a fent említett pedagógus. Én nem vagyok tanár, viszont nekem is volt ilyen matektanárom. A legtöbbször kettes voltam félévkor és év végén is, pedig nagyon sokszor megvolt ám a közepes, csak nem adta meg.
Ennek ellenére két diplomát szereztem, mint a kettő jeles, publikálok, Phd képzésre készölök. Tudom, nagyon nehéz. Én beszélnék a szüleimnek erről a te helyedben, egyelőre még nem mennék az igazgatóhoz. Ha nagyon eldurvulna a helyzet és ez átcsap megalázásba akkor szerintem érdemes lenne nagyon komolyan elbeszélgetni ezzel a tanárral. Szerintem neked sem mindegy, hogy milyen emlékeid lesznek a középiskolából.
Engem pl darabokra tört az egész és iszonyat sok munkámba tellett, amíg idáig eljutottam. Nem csak a metek miatt, sajnos más is volt.
"vagy ha igen, akkor meg undorító, ahogyan gúnyt űz belőle."
tapasztalatom szerint a matektanárok többsége frusztrált, műveletlen ember, aki vérig sértődig, ha valaki nem érti a tárgyát, illetve túlzott szigorúsággal akarja hangsúlyozni, hogy mennyire komoly tárgy a matek.
a kérdező matektanára nyilvánvalóan alkalmatlan a tanításra, jobb lenne, ha versenyszférában helyezkedne el, ja bocsánat, arra alkalmatlan, hiszen tanár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!