Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Rájöttem, hogy nem igazán...

Rájöttem, hogy nem igazán érdekel az az egyetem, ahová járok. Szégyen lenne most feladni?

Figyelt kérdés

A jövő évi lenne az utolsó évem az egyetemen. ahol jogásznak tanulok, de ide is azért jelentkeztem, mert jobbára szüleim erőltették, hogy ide jelentkezzek és bár nem számítottam rá, mégis felvettek. Eddig is részben csak azért maradtam, mert szüleim azt szajkózták, hogy ezzel a szakmával el is tudok érni valamit, jó képességeim vannak, elég okos vagyok, hogy ezt végig tudjam csinálni. A középsuliban egyébként jó jegyeim voltak, a legtöbb tanár és osztálytárs szeretett, nem mellesleg itt még szüleim semmit nem erőltettek, abba a suliba jártam, ahová menni szerettem volna. Most viszont egy olyan karra járok és olyan szakmát is tanulok egybe, ami nem igazán érdekel. Most jogosan lehetne feltenni azt a kérdést, hogy miért pont most jövök elő ezzel, amikor már nincs sok hátra. Nos, azért, mert eddig is kényszerből csináltam és az járt végig a fejemben, hogy ha ezt most végigcsinálom, akkor szüleim (bocsi a szóhasználatért) nem cs*sztetnek és majd azután kezdek valamit magammal. De azt hiszem nem bírnám ki még ezt az időt. Utálattal állok neki a vizsgáknak és a zárthelyiknek is, mindig elnapolom őket, hogy majd nekiállok, de nagyon nehezen megy, viszont az elmúlt években még volt bennem egy kis akaraterő és már az is elmúlt. A jegyeim még mindig jók, csak a gond az, hogy ezt kínként élem meg. Most mondanám azt, hogy befejezem, ha már idáig eljutottam, csak semmi értelme nem lenne, mert akár befejezném, akár nem, semmiképpen nem ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni.

A barátnőmmel sokat beszélgettünk erről és ő teljesen rám hagyja a döntést, szerinte azt kéne tennem, amit a legjobbnak látok és támogatni fog. Egyébként egy egyetemre járunk, sőt mi több, szintén jogásznak tanul és itt ismertem őt meg. Jelenleg együtt élünk egy boldog párkapcsolatban és már közel állunk a családalapításhoz is.

Visszatérve már megvan, hogy konkrétan mi érdekel és szeretnék a jövő évtől már oda járni, csupán a szüleim szégyenkeznének miattam, ahogy ismerem őket. A saját be nem teljesült álmukat szeretnék behajtani rajtam, ezért tragédiaként élnék meg, hogy nem csinálom végig.


Engem viszont más érdekel, most már tudom, miben vagyok jó. Csak azért tudtak akkor is manipulálni, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretnék az életben, most viszont már teljesen biztos vagyok benne és ebben a másik dologban tehetséges is lennél, szívesen csinálnám és boldogabbá tenne.


2016. dec. 2. 23:32
 1/9 anonim ***** válasza:
Ha a jövő évi lenne az utolsó éved, akkor gondolom kamu a kérdés.
2016. dec. 2. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Igen, a jövő évi lenne az utolsó évem és sajnálom, de nem kamu kérdés. Tudom, hogy kicsit közhelyesen hangzik, de te nyilván nem teljesen tudod, milyen nyomás alatt lenni, miközben magad sem tudod pontosan, hogy mit csinálj. Most pontosan mem tudom átadni, hogy ez milyen, mert ezt csak azok tudják pontosan, akik hasonló szituációban vannak, mint én.
2016. dec. 2. 23:41
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
szerintem ha ilyen kevés idő van hátra mindenképpen végezd el. a jog húzós és ha ennyit kibírtál ez semmiség lesz. ezután jogi diplomával olyan helyen is el tudsz helyezkedni ahol nem is ezzel kell foglalkozni. van olyan az vámhivatalnál hogy jogot végzett de mégis az egyik osztály vezetője ahol nem is ezzel kell foglalkozni és rakattá keresi magát. el tudsz helyezkedni a diplomáciában ha mennek a nyelvek. rengeteg lehetőséged van, ne add fel!
2016. dec. 2. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Én a helyedben elvégezném ezt az utolsó évet. Több okból is, egyrészt mindenképp szerzek egy diplomát és ha a másik munkakörhöz is diploma kell, akkor már jobb esélyekkel indulsz egy munkáltatónál -két végzettséggel-.


Gazdagabb leszel a jogász gondolkodásmóddal, semmikép sem válik károdra és utólag nem fogod megbánni, hogy még sem végezted el hanem abbahagytad.


A szüleid sem fognak érte megszólni -habár ez teljesen másodlagos- de valószínűleg részben nekik is csak az a szándékok, hogy legyen egy biztos végzettséged.


De ezt mindenképp neked kell eldönteni, a barátnőd is ezért adott szabad kezet az ügyben.

2016. dec. 2. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Ezekre én is gondoltam, éppen ezért vagyok most egy kicsit dilemmában, mert ennyi időt elpazaroltam és jövőre már lennék valahol, de más érdekel. A nyelvek mennek, angolból van egy felsőfokú nyelvvizsgám, németből egy középfokú és most tanulok egy harmadik nyelvet, bár csak hobbiszinten, aztán lehet ezzel is eljutok valahová.


Igen, ezekkel teljesen egyetértek, nyilván több helyre is jó les, de ami miatt otthagynám ezt az egészet, az tényleg egy más dolog, szóval abszolút más irányba kell elmennem és sajnos ahhoz nem hiszem, hogy elég lenne a jogi diplomám.

2016. dec. 2. 23:50
 6/9 anonim ***** válasza:
Én mindenféleképp befejezném, ha már ennyi időt ráfordítottam. Már csak egy kicsit kell kibírni. Én is olyan szakot csináltam, amit úgy az 1. évben megbántam (biosz), mert tudtam, hogy ezzel alig van munka, ha találok akkor is egy uncsi laborba, a feljebb jutáshoz minimum phd és publikációk kellenek, de azért elvégeztem, ha már elkezdtem és jól tettem, mert mehettem más irányba mSc-re, igaz pótolnom kell tárgyakat, de sokat el tudok fogadtatni.És még kitudja, lehet jól fog jönni, hogy van a molekuláris bioszról papirom
2016. dec. 2. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Lépj, de azért tudd, hogy mit csinálsz!

Amíg nincs "b" terv, addig csináld szerintem

2016. dec. 3. 02:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én tuti befejezném! Ha már ennyi időt szántál rá 1 év ide vagy oda nem számít.
2016. dec. 4. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Én is befejezném! Nem tudhatod, mit hoz a jövő. Lehet, hogy a jogászatot kombinálhatod az új szakmáddal is. Most csak egy példa: ha vezető akarsz lenni egy cégnél, akkor baromi nagy előny, hogy van egy jogi diplomád szerintem. Meg úgy általában, 2 szaktudás mindig több, mint egy, még ha ezt most így nem is látod át. Legyen kitartásod, bár tudom, manapság ez nem menő, mert sokan a könnyebbik utat választják.

Vegyél egy mély levegőt, és másfél év rögtön elrepül!

Ráadásul fiú is vagy, nem sietsz sehová. 1 év plusz (mert ennyi lenne) az semmi.

2016. dec. 4. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!