Az egyetemi tanárok többsége miért ennyire pragmatikus?

Kicsit hosszú lesz, de úgy éreztem, ezt ki kell írnom magamból:

Tervezőmérnöknek tanulok. Én úgy voltam vele, hogy talán a diplomamunka hosszú időre az utolsó alkalom, mikor valamelyest önállóan tervezhet az ember. De hiába lett egyedi a dolog (a konzulens tanárom szerint ilyet még nem csináltak az egyetemen, és neki tetszett is nagyon), olyan piti dolgokba kötött bele a többi tanár, mint hogy "nem lesz ez nehéz?", "miért nem összeszerelhető?" stb.

Egyrészt abba sem gondolnak bele, hogy nem vagyok milliárdos, és mivel ki is kell vitelezni a dolgot, így a lehetőségem például anyagfelhasználás szempontjából nem végtelenek. Másrészt attól még, hogy manapság mindenki az IKEA bűvkörében él, nem feltétlenül kell minden bútornak összeszerelhetőnek lennie. Erre egyébként még adtam is magyarázatot, márpedig, hogy pont az a lényege az én termékemnek, hogy azt az illúziót kelti, mintha egyetlen egységből lenne elkészítve, erre meg az volt a válasz, hogy de ez nem újdonság, ilyen már létezik... miért összeszerelhető bútor talán nem létezik?

Amúgy sem értem, hogy nekem miért kell feltalálnom a spanyolviaszt, mikor a többiek nagy többségben csak alibiznek... de erre még kitérek, csak előtte annyit, hogy egy másik tanár pedig már a hegesztés gondolatától is ódzkodott, mondván ezt egy dologból kéne meghajlítani... Szóval egyetértés sincsen...

Az is zavar, hogy a legtöbben semmi egyedit nem csinálnak, azt az alibi cuccot viszont jól, vagy legalábbis a tanárok kénye-kedve szerint, ezért jár nekik a dicséret... Szerintem ez nem fair.