A tanárok miért élvezik azt, hogy ha van egy rossz gyerek az osztályban akkor csak ő miatta az egész osztályra büntetést szabnak ki?
Egykori tanárként én is ellenzem, és nem csak az osztályban, de minden környezetben igazságtalannak tartom ártatlanok megbüntetését.
Viszont akármennyire is unfair dolog, azért elég sok esetben működik. Olyan helyzetben, amikor az osztály menő csávója követ el valamit, vagy az, akitől szabályosan félnek, akkor teljesen értelmetlen és hasznavehetetlen a kollektív büntetés. Más esetekben viszont tényleg hatásos lehet. Az osztály egy közösségként működik, és a közösség egészére is lehet hatni. Sok esetben ilyenkor magától jelentkezik az elkövető, vagy a közösség ráveszi, hogy ismerje be a tanárnak, hogy ő volt. Vagy ha ezt nem is teszik meg, akkor is általában tanulnak az esetből, és a továbbiakban már nem követnek el hasonlót.
Végső soron bár lehet, hogy nem igazságos, de megfelelően alkalmazva ez nagyon hatékony eszköz tud lenni. Persze csak valódi közösségekben, ahol tényleg van a közösségnek ereje és felelősségtudata, illetve a büntetésnek inkább szimbolikusnak kell lennie, pont azért, hogy az osztály ártatlan fele ne szenvedjen el nagy sérelmet.
"Nem sokat tudsz a közösségek és csoportok működési mechanizmusairól, igaz-e? Meg gondolkodni se nagyon szoktál.."
De szoktam! Ahogy te is, de úgy látszik én hatékonyabban, mert nekem épelméjű gondolataim vannak, nem téves elmeroggyantak, mint a tieid!
Az iskolában a büntetés a tanár feladata! Az ő hatáskörébe tartozik! Még sokan mondják is, hogy "ne ti bántsátok, hanem inkább mondjátok meg a tanárnak"! Ugyanis a büntetés kiosztása a tanár hatáskörébe tartozik! A tanár feladata, és hatalmas szégyen a tanárra nézve, ha a büntetést egy másik gyerekkel végezteti el! Konkrétan megvereti az illetőt az osztálytársaival! Ettől csak még hülyébb lesz a gyerek! A tanárnak a munkakörén kívül KÖTELESSÉGE nevelni, rendes viselkedésre tanítani a tanulókat, az ő érdekében is! Ha már a gyerek anyja képtelen volt megnevelni saját lustasága és téves gondolkodásának köszönhetően, akkor sajnos kénytelen a tanár ezt tenni, az osztályban lévő gyerekek, és saját maga érdekében! Nem pedig megveretni a gyereket egy másik gyerekkel! Milyen kőkorszaki bunkó megoldás ez? Az osztálytársaival veretjük meg a gyereket, hogy maradjon csöndbe? Gyerekeket veszünk rá verekedésre? Csak mert te képtelen vagy elvonatkoztatni attól, hogy a munkaköri leírásodban nem szerepel a "hülye neveletlen gyerek megnevelése"? Felnőtt ember vagy, tanár, lediplomáztál, kéne lenni annyi eszednek, hogy egy osztályban a tanuló kisdiákokat nem uszítjuk össze! Ilyen borzasztó intézkedések után az ország 2 év alatt becsődölni! Ne is politizáljon az ilyen, mert a diplomáciai érzéke az ilyennek valahol mínuszban van! Gyerekeket veszel rá verekedésre, de te nem vagy hajlandó őket nevelni! Mert mintha egymás megnevelése a gyerekeken múlana! Tudod, a gyerekek "munkaköri leírásában" sem szerepel az, hogy "osztálytársak megnevelése"! Úgyhogy ezt a feladatot a tanárnak kell elvégeznie, bármennyire is fáj neki!
"Egyébként ha egy osztályközösség fegyelme MINDIG a tanártól függne, igen nagy baj lenne.."
Márpedig jelenleg az osztályközösség fegyelme a tanártól függ. Általában enyhébb tanári fegyelem alatt rosszabb a tanulók magatartása, szigorúbb tanári fegyelem alatt pedig jobban viselkednek. tehát ez nem egy állandó szinten mozog, ahogy te képzeled.
"A gyerekek sose tanulnák meg az érdekérvényesítés szabályait és mikéntjét."
Miért, szerinted ha a tanár rájuk hagyja, akkor így megtanulják? A helyzet az, hogy ha a csöndes jól nevelt gyerek visszavágna nekik, akkor a tanár lenne a legjobban felháborodva rá! Akkor milyen érdekérvényesítésről is beszélünk?
"Bár valószínűleg kár beléd a szó, mert kizárólag egy oldalról tudod vizsgálni a kérdést."
Pont te vagy ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!