! Meleg kérdés! Ilyen előzmények után jó ötlet az, hogy elhívom külsősként a PÁROMAT a kirándulásra? (többi lent) (előre elnézést a hossza miatt)
Én egy 17 éves, 11. évfolyamos szakközepes MELEG fiú vagyok.
Még február végén (27) elkezdtünk szervezni egy 2 napos osztálykirándulást.
Az osztálylétszámunk 25 fő. Ebből 1 főről tudtuk, hogy CSALÁDI okokból biztos nem tud majd eljönni. Rajta kívül még 5 fő jelezte, hogy EGYÉB okokból NEM jön a kirándulásra. Az előbb említetteken kívül 1 osztálytársam sajnos egy iskolai sportszakkörön ELTÖRTE A LÁBÁT és ezért nem tud jönni. Ezek után már 18 fő, aki jönne. A diákokon kívül az osztályfőnök és egy kísérő tanár.
Ezért felajánlottuk a másik 11-es szakközepes osztálynak a kirándulás lehetőséget. Náluk a 27 főből 16 fő jelezte, hogy jönne. Velük is jönne az osztályfőnökük.
Így a kirándulásra jelentkezők teljes létszáma 34 fő diák és 3 fő tanár.
Ezek után többen felvetették, hogy hívjunk külsősöket. Ez persze a párt jelentené. Mivel azonban rajtam kívül még 4 homoszexuális (3 fiú /meleg/ és 1 lány /leszbikus/) és 2 biszex (1 lány és 1 fiú) van a két osztályba, így egy kisebb vita alakult ki, melyben az egyik osztálytársam (srác) ill. a másik osztályból az egyik meleg srác 19-re lapot húzott. Ez azt jelenti, hogy megmondták, hogy vagy Mi melegek is vihetjük a párunkat vagy senki sem. E mellett azt is hozzá tették, hogy, Ők sem jönnének. Eltelt ezután, két-három nap mire az ellenálló 5-6 fő is belátta azt, hogy saját maguk és a pénzük ellen cselekednek, hiszen nem mindegy, hogy az 50 fős (nagybusz) buszt 30 főnek kell fizetnie vagy az előzetes jelentkezésnek megfelelően 46 felé kellene osztani a buszköltséget.
Ráadásul, ami (szerintem) fordulatot hozhatta az ügyben az lehetett, amikor a két meleg srác kijelentését követő napon egy harmadik egyébként HETERÓ srác is kiállt a két meleg haverja mellett, amit megtettek az osztályfőnökök is. /A kirándulás viszont csak április 17-18-án lenne./
Egyébként kicsit meglepő volt a párjaink elleni fellépés, mert mint Rólam, mint a másik 3 fiúról és az 1 lányról tudja a két osztály, hogy homoszexuálisok vagyunk. Sőt eddig semmi atrocitás ill. (hátrányos) megkülönböztetés nem ért bennünket.
Szerintetek mennyire volt jó ötlet az, amit először a két srác meglépett (”fenyegetés”)? Mennyire lehet előnyös vagy hátrányos, hogy mellettünk (melegek ill. biszex) is ott lehet a (velünk azonos nemű) párunk?
Melegek! Ti meg mertétek volna ”lépni” azt, amit nálunk a két srác megtett?
(Egyébként a két srác esetében egy ikerpárról van szó)
A válaszotokat előre is köszönöm!
+heterók is válaszolhatnak.
jól összeszedted . nem akarsz könyvelőnek menni?
szerintem elviheted a párod. de mivel osztálykirándulás, és azért ilyenkor illik az osztállyal lenni, csak akkor vidd a barátod ha be tud majd kapcsolódni a programokba, társasági lény hamar beilleszkedik.
mert ha nem akkor lehet kellemetlen lesz, hogy 2 napig végig mellette kell lenned hogy ne érezze magát egyedül.
Amúgy én végzős vagyok most, nálunk az évfolyamban nincs ilyen, mármint nem tudja senki senkiről hogyha nem heteró. Ami szerintem rendjén van, mert még ennyi idősen nem biztos hogy véglegesen melegek maradtok. Szóval én ha a lányokat szeretném, akkor még nem verném nagydobra, mert igen, ilyen a társadalom.
De mivel már midnenki tudja, szerintem elviheted a barátod.
De a nyilvános ölelkezést vagy smárt szerintem inkább ne, ha nem akartok közönséget, feltűnést kelteni.
ja és volt meleg haverom régebben, nem zavart egyátalán, így fogadtuk el. ha elhozta volt közös programokra a barátját se zavart volna.
csak tényleg vigyázzatok az intimebb dolgokról, hogy ne lássa a fél suli
Ha a heterók vihetik a párjaikat akkor jeljék le azt a békát, hogy Ti melegek is viszitek a párjaitokat.
Én a helyedbe NEM gondolkodnék hanem egyszerűen elhívnám a kirándulásra és kész!
egy meleg srác
Utolsó! Az én utolsó szakközépiskolai osztályomban ketten voltunk akik más szexuális irányultsággal rendelkezünk, én mint homoszexuális és volt egy leszbikus csajszi :).
Amúgy nem vagyunk ferdék :), egyenes gerinccel rendelkezünk, szóval kikérem magamnak, hogy ferde hajlamúnak nevezzék, amúgy meg ne verd ki a farkad leszbikus pornóra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!