Jogosan vagyok kiakadva?
Tizennégy éves lány vagyok, van egy barátnőm, (mármint nem úgy) akivel eleinte még teljesen jól elvoltam. Megtaláltuk a közös hangot. Két év van köztünk, és hogy is mondjam... Ahogy egyre inkább megismerem, ez már látszik rajta. Nem egészen érett, de ezt most nem is azért mondom. Szereti az animeket, meg úgy általánosságban Japánt. Én is preferálom ezt a két dolgot. Nagyon szereti a visual kei-t, ami egy japán zenei stílus. Én már kevésbé. Rockot, meg metalt hallgatok, és ő is nagy rockernek tartja magát, legalábbis így ismertem meg. Aztán mikor megemlítettem neki a Guns N' Rosest, meg a Rolling Stonest, akkor csak ennyit mondott:
- Nem láttam ezeket az animeket.
Tátott szájjal bámultam rá, hogy egyrészt nem ismeri ezeket a zenekarokat, másrészt amikor megmutattam neki, azt mondta, hogy szar. És még az AC/DC-s pulcsimra is azt mondta.
Lehet, hogy túlságosan kiakasztott a dolog, de ha nem, akkor nyugtassatok meg.:D Képtelen vagyok ezen túllépni...:"D
Ahogy már említették: "nem csak az a jó amit te szeretsz"
Egyáltalán nem kell kiakadni azon hogy valaki nem szereti a Guns n' Rosest vagy az AC/DC-t,ezek régi bandák. Én sem szeretem a régi együtteseket és énekeseket, ez van.
És nem csak az lehet rocker, aki ezeket hallgatja(de azért gáz hogy azt hitte, hogy animék.xdd)
de van még a rocknak csomó alműfaja és azokban is milliónyi banda. Ne légy ilyen elfogult ezekkel az együttesekkel, van még sok kiváló banda:D Talán kérdezd meg, hogy ő miket szeret..stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!