Más is tapasztalja azt, hogy kihasználják az évfolyamtársai?

detto...

én inkább már nem teszek meg nekik semmit... ha rájuk nemszámithatok akkor ök se számitsanak rám...

Egy idő után meg lehet válogatni hogy kinek segítek, és kinek nem. De leginkább úgy vagyok, hogy haveri körnek szoktam, nekik úgymond önzetlenül.

De az ilyen jegyzet, füzet odaadással én is úgy vagyok, hogy csak annak adom akiről tudom hogy nem osztja tovább, meg inkább scannelek 1 óráig, minthogy utána 2 hétig szaladgáljak vizsgaidőszakban hogy ugyan már add vissza...

Meg vannak akiknek semmi nem jó, ha odaadod, miért nem adtad hamarabb, ha nem adod köcsög vagy, de ő gond nélkül kéri. Kedvencem aki azt mondja hogy nem adja oda, 5 perc múlva meg ő kér...

Jegyzetekkel is úgy vagyok, ha már megvan a tárgy, vagy olyan ami nem számít abból adok. De mikor ilyen "kiszivárgott" anyagok terjednek szét, abból utána csak a balhé megy, meg a tanszékek bekeményítenek. És én szívesen segítek, de van aki azt várná el hogy te rugdosd át a féléven.

Amikor elkezdtem az egyetemet, még nem volt facebook, csak myvip, iwiw. :D Közös e-mail címet regisztráltunk, majd terjesztettük a szakon a felhasználónevet és a jelszót. Utólag lehetett volna levelezőlista is belegondolva, de már mindegy... Nagyon jól működött! Az elején. Az értelmesebbje a saját e-mail címéről írt oda, hogy "heló, ez kéne" vagy szerzett valami hasznosat és felküldte oda, hogy abból okosodjon mindenki. Aztán a közös emailről küldtek a közös emailre leveleket, név nélkül, hogy "adjunk már". Azt se tudtuk, ki az. De teljesítette a kérést az, aki tudta, küldte az anyagot, vagy válaszolt a kérdésre. Felsőbb évesek is megkapták a jelszót, ők is sok mindent adtak. Alsóbb évesek is megkapták, rengeteg mindent kérniük sem kellett, mert fent volt.

Később valaki mindent, de szó szerint mindent törölt az oldalról! Aztán az egyik csoporttársunk átirányította még az összes oda érkező emailt a sajátjára még az elején, így vissza tudta tölteni úgy 98%-ban a cuccot. A névtelen közös emailről közös emailre levelet írók száma rohamosan nőtt. A kérések teljesítése vonakodóvá vált - pont amiatt, mert most kinek segítünk? Többen kértük, hogy legalább egy monogramot, vagy becenevet véssen a levél végére, hogy tudjuk ki kéri, ismerjük már egymást. Nem sokan tették meg. Plusz sportfogadásra regisztráltak az emailcímmel, meg csomó más oldalra, elkezdte elárasztani a szemét a fiókot.

Később elmérgesedett a helyzet, mert a közös emailről írt valaki egy meglehetősen bunkó stílusú emailt az egyik tanárnak - persze névtelenül, mert szerinte igazságtalanul osztályzott. A tanárnak félév elején megadtuk az emailt, oda küldte el minden óra után az előadásjegyzetet... A tanár hangsúlyozta is, hogy igyekszik nem kollektíven megítélni az email miatt a szakot, de nehéz lesz, mivel a levélíró "több ember nevében írt"...

Később mindennapossá váltak a törölgetések... Felkerült egy jegyzet, vagy puska, mindegy mi, ment az infó msn-en, hogy "közösön van fent ezmegaz", volt, hogy aki szólt nekem, ő még le tudta tölteni, mire én megnéztem 5 perc múlva, nem volt fent... ok, msn-en megkaptam végül, de le is tudtam volna tölteni akár... Sőt, valaki feltöltött egy puskát, 10 perc múlva tölthette fel újra, majd újra. Én rendszeresen írtam oda a saját emailról csipkelődő leveleket, egészen sajátos stílusban, hogy ugyan ki az a bunkóparaszt, aki törölget, mert nyugodtan kinyalhatná akár a kis pozsgás s.e.g.g.e.m.e.t is. :D Akik el tudták olvasni, azok között nagy népszerűségnek örvendett az ilyen levél. :D Nagyjából olyan 10-15 perc alatt mindig törölgették az ilyen megnyilvánulásaimat. :D

Kezdett nagyon elfajulni a helyzet. Aztán bejött a facebook. Közös csoport, jaj de jó. A fal tele kéréssel, kérdéssel, napokig kell várni egy válaszra, segítségre. Akik kérnek, 90%-ban a saját emailre kérik az anyagot. Fel is lehetne tölteni a csoportba, aztán mindenki megtalálja majd ott, nem kell 64-szer kérni...

És az a vicc, hogy az emberek legtöbbször az olyan anyagokat féltik kincsként, amit ők kaptak mástól, szívességből. Annyi munkájuk volt benne, hogy kérték. Én az ilyeneket örömmel továbbadtam, vagy mondtam, hol szerezheti be. Amibe viszont munkát fektettem, azt csak a közeli barátaimnak adtam oda önzetlenül. Ők is önzetlenül segítettek nekem, nem voltunk sokan, 5-6 ember, pont elég. Másnak csak akkor, ha tudtam kérni tőle valamit. Volt hogy szó szerint csak zsarolással (ha te sem adsz, én sem adok) jelleggel tudtam elkérni valamit...

Egy darabig sokat segítettem a csoporttársaimnak, de történt néhány olyan eset, ami miatt felhagytam vele.

Mindig normálisan le szoktam jegyzetelni az órai anyagot, mert nem tudom miért, valahogy a saját írásomból könnyebben tudok tanulni. Természetesen sok embernek kölcsönadtam, lefénymásolni, szkennelni, körbeküldözgetni. Ezzel nem is lett volna probléma. Csak amikor én kértem valamit, akkor ez a dolog valahogy nem nagyon működött az irányomban.

A cérna ott szakadt el, amikor az általam lejegyzetelt anyagból szigorlatra összeállítottam és kidolgoztam összesen kb. 60 tételt. 3-4 oldalasak voltak tételenként. Kölcsönadtam pár embernek lemásolni. Aztán egyikük bevitte a fénymásolatot (!!!) az egyik szigorlatoztató tanárnak, hogy nézze át van-e benne hiba. Bár ezzel sem lett volna gond. De amikor a tanár megkérdezte, hogy "ki dolgozta ki ilyen jól ezt a tételsort" akkor az emberke azt mondta, hogy ő, és azért a fénymásolatot vitte be, mert miközben a tanárnál volt a tételsor az eredetiből ő közben tanult. Ez mocskosul pofátlan dolog volt, főleg, hogy ezek után neki származott előnye belőle.

Na meg persze olyan is volt, hogy kevesebb tételt kaptam vissza, mint amennyit kölcsönadtam fénymásolni. És az illető még le is tagadta, hogy nála lenne mikor kérdőre vontam. Sőt fel volt háborodva.

Innentől szakítottam meg a szívességek fonalát ezen a szakon.

Most a másoddiplomámat csinálom levelező szakon. Azt hittem, hogy az itteni emberek érettebbek, segítőkészebbek, hiszen életkorukból adódóan kaptak már pár jelképes pofont az élettől, ami kicsit megnevelte őket. Tévedtem. Nekünk is volt egy levelezőlistánk. Itt szoktunk jegyzeteket kérni, meg hasonlók. Nem volt valami túl aktív a segítőkészség, csak hébe-hóba reagáltak az emberek egy-egy kérésre.

Aztán egyik tárgyból beadandót kellett készíteni majdnem minden alkalomra. 2-3 hetente voltak belőle előadások. És a levelezőlistán volt egy olyan kérés, hogy az illető nem tudott bemenni első órára, valaki legyen szíves neki segíteni a beadandójában. Nem kell feltöltenie az övét, csak magyarázza el. Nem olvastam el ekkor még. De a következő héten hallottam, hogy két nagyon okos srácot a csoportomból beszélget: "Láttad a levlistát? Valaki már az első feladatnál segítséget kér. Hö-hö-hö. A lúzer. Én már megcsináltam, de tudod mikor segítek neki."

Na ezek után csak olyan embernek segítettem, aki tudtam, hogy nekem is segít. Meg miután hazamentem, írtam ennek a srácnak, segítettem megcsinálni a beadandót. Meg is köszönte, meg mondta, hogy munka miatt nem volt bent az első előadáson. Sőt azóta ő többször segített nekem.