Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Ez hogy történt meg? Úgy,...

Ez hogy történt meg? Úgy, hogy mivel rájöttek erre a diákok, ezért úgyis nyugodtan aludtak, és így megírathatta a dolgozatot?

Figyelt kérdés

Egy iskolában minden nap van matekóra. Az egyik pénteken két állítást mond a tanár:

1) „A jövő hét valamelyik napján dolozatot írunk.”

2) „Azt szeretném, hogy a dolgozat miatt ne idegeskedjetek. Hogy nyugodtan kipihenhessétek magatokat, a dolgozat váratlan lesz; a dolgozat napját, ill. az írás tényét csak közvetlenül az óra elején fogjátok megtudni.”

A diákok tudják, hogy a tanár mindig igazat mond, ezért a következőképpen okoskodnak:

„a) Pénteken nem lehet dolgozat, mert akkor csütörtök este nem tudnánk aludni az idegeskedés miatt.

b) Emiatt csütörtökön sem lehet a dolgozat. Ugyanis az a) pontban láttuk, hogy pénteken nem lehet, ezért ha szerdáig nem írjuk meg a dolgozatot, akkor csak csütörtökön írhatnánk, s szerda este nem tudnánk nyugodtan pihenni.

c) Hasonlóan a) és b) miatt szerdán sem lehet a dolgozat.

d) A gondolatmenetet folytatva megkapjuk, hogy a dolgozat sem kedden, sem hétfőn nem lehet.

Tréfás kedvű tanárunk lényegében tehát azt mondta, hogy nem írunk a jövő héten dolgozatot.”

Ezután jókedvűen mennek az órákra, hiszen egy mindig igazat mondó személy egy végrehajthatatlan eseményt jövendölt meg. Kedden aztán váratlan dolog történik: a tanár kiosztja a dolgozatpéldákat.

Nos, hogyan történhetett ez meg?



2012. júl. 24. 13:50
 1/3 anonim ***** válasza:

Ez egy sokat emlegetett paradoxon a matematikai logikával kapcsolatos művekben. Általában halálraítélttel mondják el, a király megígéri, hogy jövő héten kivégzik, de úgy, hogy semelyik este nem tudja biztosan, hogy másnap végzik-e ki.


[link]


[link]


Bevallom, egyetlenegyszer értettem csak, meg, de aztán újra elfelejtettem a lényeget, újra meg nem olvastam át, mert kíváncsi voltam, rájönnék-e a lényegre egyszer önállóan is.


[link]


Valami keretnek az észrevétlen megváltoztatása van elrejtve.

2012. júl. 25. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 X-atosz válasza:
Amennyiben ez a kedd egy április 1-i nap volt, simán belefér. :D
2012. júl. 27. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

"Hogy nyugodtan kipihenhessétek magatokat, a dolgozat váratlan lesz; a dolgozat napját, ill. az írás tényét csak közvetlenül az óra elején fogjátok megtudni."

Ez nem jelenti azt hogy pl csütörtökön ne tudnák kipihenni magukat a diákok, mert már attól ki tudják magukat pihenni a szöveg szerint, hogy nem tudják hogy melyik nap írják a dolgozatot, egy szó nincs arról hogy hétköznap ha nem idegeskednek a dolgozat miatt ne tudnák kipihenni magukat.

Tehát szerintem értelmetlen az egész.

2016. dec. 11. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!