A tesitanár mennyire volt népszerű az osztályban?
Általánosban nem igazán volt a kedvenc tanárok közt, de ezt úgy iskolaszinten kijelentve. Összességében jó órákat tartott, odafigyelt ránk, arra extrán, hogy ne legyen balesetveszély közeli helyzet, de nagyon nem tudta elfogadni, amikor valaki kevésbé volt ügyes, vagy épp butább volt az átlaghoz képest. Alapból volt egy nyers, karakán stílusa a hölgynek, ami az előbb említett kettő esetben fel tudott elég szépen erősödni. Voltam fültanúja olyan, gyerek felé intézett mondatnak, mint "s*gg hülye vagy, édes fiam!".
Közben a tudása nagyon helyén volt, több továbbképzésbe is belevágott, majd teljesítette őket sikeresen, és elég hamar gyógytesis, meg kosaras képesítést is szerzett. Az előbbit, gerincferdülés miatt, tartotta nekem is, és szakmailag tényleg nagyon ott volt, de attól még tartottam attól, hogy bénázok, és odaszól valamit.
Gimis tesitanárunk meg bár sokat volt téma az osztályban, de sosem *úgy*. 45 körül volt a férfi, mikor végeztünk, izmosabb, de nem kimondottan sármos, vagy jóvágású, és átlagos magasságú. A feladatokat rendszer ő mutatta be, ha úgy volt, még velünk is csinálta.
Az ő tudása is nagyon helyén volt, de a kedvencei felé nagyon máshogy viszonyult, a frissen belépő elsősöket pedig szinte ki nem állhatta. Velük gyakran, majdhogynem, bunkó is volt szándékosan. Szeretett oda-oda szurkálni a diákoknak, beszólogatni, de nem volt annyira nyers, mint az általános iskolás tanárom.
Sulis rendezvényeken is rendszeresen jelen volt, a sportosakon aktívan részt is vett, ő volt az aula berendezés ki nem mondott felelőse, meg a hasonló rendezési feladatokat is ő vezényelte le.
Ha az általános iskolás tanárom népszerűségéhez hasonlítom az övét, akkor a férfi kedveltebb volt, kevésbé megosztó, meg többen kedvelték őt, mint a hölgyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!