Mit tegyek, hogy ne haragudjak ennyire?

Egyik osztálytársam a legjobb barátnőm volt éveken át. Nagyon fontos volt nekem, de talált nálam érdekesebbet és menthetetlen lett a barátságunk, ami után még engem utált meg az osztály többi lány tagja. Mondjuk ennek nem biztos, hogy csak ennyi volt az oka, mert én sem igen szívleltem őket előtte már egy ideje mert nagyképűek. Van 2-3 elnyomott osztálytársam és egyfolytában piszkálják őket. De engem is végig néznek ilyen lenéző szemekkel úgy, hogy kimondottan előtte előzménye sem volt a dolgoknak, nem is szóltam hozzájuk. Nekem van 2-3 társam akikkel jól kijövök és velük próbálok foglalkozni. Valamikor én is barátkoztam velük az a baj és akkor veszi észre az ember, hogy rossz társaságban van mikor külsős szemmel figyeli őket. Így én nem is szeretnék ebbe a társaságba tartozni mert undorodom tőlük. De olyan szinten, hogy már semmilyen formában sem szeretnék rájuk hasonlítani. Viszont kezdek nem egészséges határokon mozogni. Leszedettem a műszempilláim, pedig szerettem őket, nem mindegy hol van elválasztva a hajam, nem bírok hasonló ruhadarabokat felvenni ahhoz ami nekik van, mint pl a bőrkabát, inkább akkor próbálok választani valami más fajtát ami ami az ő körükben kevésbé népszerű. És ezektől azért próbálok megszabadulni mert, ha tükörbe nézek mindig őket látom magamban és elkezdek haragudni magamra, hogy ez nem a saját stílusom , hanem tőlük láttam és nekem is ez a stílus tetszik ( de csak a külső szempontjából )

Mert valóban csinos lányokról van szó csak a viselkedésük taszít annyira, hogy ezt váltja ki belőlem.

Most évvége felé, talán az utolsó 1 hétben vette észre az egyik tanárnő, hogy nem kell értük sem úgy oda lenni mert nem is olyan ártatlan bárányok amilyennek tettetik magukat. Mert amúgy amolyan kedvencek. Meghallotta a tanárnő, hogy hogy beszélnek velem és elcsodálkozott meg a nap hátralévő részében csak sajnált. De nem sok hiányzott, hogy szóljak neki, hogy nekem a leginkább nem sajnálatra lenne szükségem, hanem segítségre, mert bár 19 éves lány vagyok és tudnom kéne megoldani a helyzetet, de szemmel láthatóan nem megy és csak szorongok meg haragszom évek óta. Ott tartok, hogy akikkel most barátkozom sem merem őket közel engedni magamhoz mert ott van bennem, hogy semmi nem tart örökké és bennük is csalódhatok.

Amúgy is sok lelki gondom van, rák fóbiával küzdök évek óta, szüleim elváltak, fél éve pedig depressziós és szorongásos zavart diagnosztizáltak nálam. Meg vagyok bénulva a sok szorongástól és nem tudom hol kezdjem az elengedést, hogy nekem is könnyebb legyen. Egyfolytában az van előttem, hogy a szeretteimnek fontos vagyok és nem akarok idegileg összeroppanni, de nagyon nehéz valamiért megoldani ezt most. Tudom, hogy ez pszichológust is igényel, de nem tudok előtte megnyílni így a kognitív viselkedés terápiával nem mennek nálam semmire. Nem tudom mit tegyek

Köszönöm a válaszokat előre is!