Egyetemi professzor létemre miért nem tisztelnek a diákjaim?

A tisztelet nem járandóság, hanem kiérdemelhető. Nyilván úgy viselkedsz, olyan szokásaid vannak, amelyek gátolják az irányodba esedékes tisztelet kialakulásának lehetőségét.

Ez a következetesség hiányától kezdődően a topisságon, ápolatlanságon, alkoholizmuson, igénytelenségen át bármi is lehet, - neked kell tudnod, hogy mik a rigolyáid és melyek azok ezek közül, amelyek válthatnak ki negatív érzéseket.

A határozottság hiánya miatt hiányozhat a tisztelet, kihasználhatják a jószívűségedet vagy nemes egyszerűséggel azért, mert infantilisak, mivel egy 19-23 éves és afölötti hallgató képes éretten viselkedni egy egyetemi oktató óráján.

Én egy esetet sem tudok mondani az egyetemen, ahol a tanár nem tudta a neveletlen hallgatók miatt megtartani az órát. Aki meg nem írt házidogát, nem járt be, az csupán saját magát minősítette, nem a tanárt, és a tanár nem vette a lelkére, aki túllépte a hiányzási keretet vagy megbukott, az kurzust ismételt.

két dolog miatt

1. nem vagy professzor

2, nincsenek diákjaid

Diplomám, képesítésem ugyan nincs, de kerültem már olyan helyzetbe, hogy felnőtt embereknek kellett oktatnom specifikus ismereteket, - nincs 20 ember az országban, akiknek szüksége lenne ilyen ismeretekre. Nálam alap volt, hogy olyan ismereteket nem kértem számon a "diákjaimtól", amelyeket nem adtam le, ill. amelyet én sem tudtam "csípőből". Követtem el hibákat, ezek kezelését úgy tettem emberivé, hogy ott, helyben elismertem azokat, ill. korrigáltam is és megdicsértem a tanítványt, amiért figyelt és észrevette a hibát. -Nem éreztem magam mások előtt megalázva és bosszút sem álltam soha senkin ezért! Tanultam a saját hibáimból és következetesen alkalmaztam a tapasztalataimat a későbbiekben. Az egyik fontos tapasztalatom az volt, hogy a legnehezebb feladatok egyike a figyelem, érdeklődés fenntartása egy ismeretanyag iránt. Soha nem voltam vaskalapos és nem voltam rest akár többféle módon is neki rugaszkodni az ismeretanyag átadásának, ha érezhető volt, hogy nem ment át az információ, nem értette meg a tanítványom. Soha nem küldtem el senkit, ha "terven kívüli" kérdéseket tett fel nekem - és volt olyan kérdés, amire nyíltan megmondtam, hogy nem tudok informatív, hiteles, értelmes választ adni. Ha szükség volt arra, utána jártam és átbeszéltük ismét az ilyen kérdést a kérdés szellemi atyjával. Minden körülmény közepette meg tudtam maradni embernek és tiszteletben tudtam tartani a tanítványaim emberi mivoltát!

Ritka volt az olyan alkalom, amikor a tanítványomnak ne lett volna választási lehetősége - a folytatást illetően. Nem ismerek olyan embert, aki haraggal gondolt volna rám egy tanfolyam után és büszke vagyok arra, hogy akik a kezeim közül kerültek ki, azok megtanulták a szakmai alázatot, megtanultak keményen dolgozni és maximálisan tisztában voltak a lehetőségeikkel, elfogadták és maximálisan értették azt, amiért nekik úgy kell csinálni a dolgukat, ahogyan megtanítottam nekik. Bármerre is járva találkozom bármelyikkel, nem kell szégyenkezve, lesütött szemmel kullognom a falhoz lapulva az utca túloldalán, - megismernek, odajönnek, köszönnek, beszélgetnek velem egy pár mondatot, ha találkozunk és látszik rajtuk, hogy szeretettel és/vagy tisztelettel gondolnak vissza az együtt eltöltött időszakokra. Emberileg ez egy nagyon felemelő érzés számomra!