Csak szerintem gyomorforgató hogy online órákon így félévzárás előtt pár nappal 3x annyi ember lett mint eddig? És olyanok jelennek meg, akik egész eddig „aludtak“?
Csak szerintem gyomorforgató ez?
Online órák vannak nov 11. óta. Az órákon a (kb) 30 fős osztályból jó ha 10-15 ember ott volt. Nemegyszer fordult elő hogy 1-2 ember volt (nem elírás!).
A többi, az a kb 20 ember az úgy eltűnt. Nulla kommunikáció.
És most hogy a héten itt a félévzárás, most nagy hirtelen 28an vannak az órán, olyanok akik egész eddig „aludtak“. Most, hogy választhattak hogy vagy előkerülnek vagy akkor hello egyes, most nagy hirtelen előkerültek.
És ugyanezek a trógerek, ha elmúlik ez a hét, ugyanúgy el fognak tűnni.
Most nagy igyekezetükben kezüket lábukat törik hogy ne egyesre zárják őket, összekaparják a kettest, majd jövő héttől újra háváj van , leszarnak mindent.
Nem gyomorforgató ez?
"már életképesebb"
De én legalább nem vagyok "tesó" ez nekem már elég.
"És az összes egyetem kapuja tárva nyitva áll előtte..."
Egyrészt, igen. Pontosan így van ugyanis az egyetemi felvételihez rohadtul nem kellenek a vitt jegyek. Ír egy jó érettségit két tárgyból amire otthon lazán fel tud készülni annyi idő alatt amíg te az összes többi baromságot hallgatod, és duplázik egyet. Orvosin például a kutyát nem érdekli, hogy te majdnem megbuktál töriből, ha előtte írtál egy-egy 95 százalékos biosz, meg kémia emeltet. Megsúgom megtörtént eset.
Arról nem is beszélve, hogy aki azt hiszi, hogy csak egyetemmel lehet karriert befutni, az valóban balfék. Egy átlag asztalos, kőműves, autószerelő vállalkozó a mai világban lényegesen többet tud keresni, mint a legtöbb diplomás.
Ó és attól, hogy valaki nem nyal be tövig a szar magyar közoktatási rendszernek még nem biztos, hogy bűnöző lesz.
". Egy átlag asztalos, kőműves, autószerelő vállalkozó a mai világban lényegesen többet tud keresni, mint a legtöbb diplomás."
ezek meg a kétkezi munka? szótárban se találnák meg a kétkezi munka fogalmát. meg egyáltalán a munka szó ezeknek varázsige, menekülnek tőle mint ördög az ámentől.
"n. Pontosan így van ugyanis az egyetemi felvételihez rohadtul nem kellenek a vitt jegyek."
ööö madárka.... ez nagyon gyenge trollkodás volt. legközelebb ésszel hazudj...hát EZ SE JÖTT BE.
2.4.1.1. A tanulmányi pontok számítása
A tanulmányi pontszám maximum 200 pont lehet. A jelentkező tanulmányi pontjait a középiskolai osztályzataiból, valamint az érettségi vizsgatárgyak százalékos eredményeinek átlagából a következő módon kell meghatározni:
1. Középiskolai eredmények (maximum 100 pont)
Az alábbi öt tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi osztályzatainak összege:
magyar nyelv és irodalom (évenként a 2 osztályzat átlaga),
történelem,
matematika,
legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom ),
egy legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy. Természettudományos tantárgyak: fizika, kémia, biológia, földrajz (földünk és környezetünk), természettudomány.
Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét.
A tanulmányi pontokba kizárólag a középfokú tanulmányok során megszerzett eredmények számíthatók be, azaz a 9-12. évfolyam (nyelvi előkészítő év esetében a 9-13. évfolyam) eredményei! A 6 vagy 8 osztályos középiskolában, de még az alapfokú oktatás-nevelés szakaszában megszerzett eredmények nem számíthatók be.
Figyelem! A pontszámítás során évente a két osztályzat számtani átlagát kerekítés nélkül kell figyelembe venni magyar nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyak esetében.
Figyelem! A középiskolai eredmények megállapításához és rögzítéséhez az szükséges, hogy a jelentkezéshez beküldje a középiskola utolsó két évfolyamáról, illetve ha valamely kötelező tantárgyat (tantárgyakat) vagy választott idegen nyelvet, vagy a választható természettudományos tantárgyat (tantárgyakat) korábban tanulta, azokról az évfolyamokról is a bizonyítványa másolatát. Erre vonatkozóan külön felhívást nem küld az Oktatási Hivatal.
Számold ki velünk a pontjaidat!
2020.01.10
Egyszerű a képlet, amivel a felvételi összpontszámot kiszámítják, még ha elsőre bonyolultnak is tűnik: tanulmányi pontok + érettségi pontok + többletpontok. Érdemes már most matekozniuk a jelentkezőknek, hogy körülbelül hány pontra számíthatnak.
200+200+100=500
A felvételi összpontszám, vagyis a jelentkezők rangsorolása alapjául szolgáló eredmény maximálisan 500 pont lehet, amely az alábbiakból adódik össze:
tanulmányi pontok (a középiskolai és érettségi eredmények, maximum 200 pont),
érettségi pontok (a szakon meghatározott két tantárgy érettségi eredménye, maximum 200 pont),
többletpontok (maximum 100 pont: többletpontot kaphatsz például nyelvtudásért, versenyeredményért, emelt szintű érettségiért stb.).
Az alapképzésre és az osztatlan mesterképzésre jelentkezők felvételi összpontszámát kétféleképpen is ki lehet számolni:
tanulmányi pontok + érettségi pontok + többletpontok,
érettségi pontok kétszerezésével + többletpontok.
"Az alapképzésre és az osztatlan mesterképzésre jelentkezők felvételi összpontszámát kétféleképpen is ki lehet számolni:
tanulmányi pontok + érettségi pontok + többletpontok,
érettségi pontok kétszerezésével + többletpontok." !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
"érettségi pontok kétszerezésével + többletpontok.+"
Na akkor számoljunk. Mindenből kettes érettségi.
(még jó ha az is meglesz....) és többletpont? Mire? A barna bőrre nem jár.
Hát akkor .... vörös szőnyeget gördít ilyenek elé bármely egyetem-eltaláltam?
Jó számoljunk. két tárgyból érettségi 90 százalék az 180x2 az 360 pont. Ó és kapásból kap 40 pontot mert kátrányos helyzetű, ha már annyira a romákra vagy kihegyezve. 400 pontnál tartunk. :-D Ez már elég sok helyre elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!