Tanulóként, mit gondolsz a távoktatásról?

Introvertáltként maga a mennyország volt, főleg mert utálom az osztályom, és így szóba sem kellett állnom velük. Annyira jó volt a saját tempómban haladni a tananyaggal, és nem kellett korán kelni meg kapkodni, na meg a saját kényelmes, megszokott környezetemben dolgozhattam. (mondjuk nekünk nem volt videóhívás) Így sokkal hatékonyabb volt számomra a tanulás, mintha kora reggel beestem volna egy osztályterembe egy csomó olyan ember közé, akik csak akadályoznak mindenben, és így 7-8 órán keresztül a fontos dolgok helyett arra koncentráltam volna, hogy mennyire várom, hogy hazaérjek.

Persze megértem, hogy másoknak meg ez pont brutálisan rossz volt, a tanárok részét is meg tudom érteni, mivel anyám alsós gyerekeket tanít, akiknek nyilván sokkal nehezebb elmagyarázni dolgokat, minden nap valami újdonságot mutatni, stb. Na meg ott voltak a szülők, akik naponta hisztiztek (igen, szó szerint hisztiztek) a telefonba, hogy márpedig ők nem fognak leülni a gyerekkel tanulni, stb.

Tehát egy szóval én élveztem, és még el tudnám viselni jópár hónapig, de azt vettem észre, hogy a legtöbb ember utálta, szóval ennyi bőven elég volt. :D

Tekintettel arra, hogy a koli miatti 0-24-es betáblázástól kezdett idegosszeroppanásom lenni, teljesen jól jött nekem ez. Helyre állt a lelki állapotom, jobban tudtam tanulni. Meg ugye nem ment az időm azzal, hogy mondjuk vázlat írásakor lesem a kivetítőt, hogy mikor vált már, mert egy csomóan sokkal lassabban írnak és bevárjuk őket.

Igazából van még mit csiszolni a digitális oktatásom, de szerintem egész jól ment. Az önálló diákoknak tökéletes. Nyilván általános iskola alsóba rémes lehet, de középiskolásan nekem működött

Egyetemre járok, szóval azzal kapcsolatban tudok nyilatkozni.

Pár tanár túltolta. Fogta és az előző évekhez képest sokkal több anyagot rakott bele a félévbe. Gondolván, úgyis csak otthon ülünk... Levelezőn, ahol kb. mindenki dolgozik.

Jó pár tanár úgy volt, hogy úgyis kipuskázunk mindent, ezért olyan feladatokat küldtek ki dolgozat címszó alatt, amikről nem is tanultunk.

1-2 tanár állt korrektül az egészhez.

Amúgy örülnék a távoktatásnak. Nem kéne leutaznom, szállást bérelnem.

Én meg pont szeretem (sőt, imádom) az osztályomat, nekem nagyon hiányzott az egész szociális életem.

Voltak tanárok, akik próbálkoztak, hogy olyan minőségben tartsanak órát (!), mintha rendesen suliban lennénk, de legtöbbször nekem nem (és igazából a többieknek se) maradt meg kb semmi. Volt olyan tanárunk is, aki órát sem tartott, csak küldte, hogy a könyv melyik oldala alapján töltsük ki a munkafüzezet, közben a kérdések felére csak egy óra netes keresgélés után lehetett válaszolni. Hát, ezt én is meg tudnám csinálni, basszus!

Soha, soha nem akarnám, hogy megint ez a borzalom legyen, egyszerűen nem, nem, nem. Rengeteget kéne majd év elején ismételnünk és bizony nem mindenből fogunk, már most tudom.

Egyetlen előnye tényleg az volt, hogy nem ment el a közlekedéssel és készülődéssel, meg hülye töltelékórákkal az idő (+tényleg lehetett puskázni), de esküszöm azt is szívesebben viseltem volna az itthon kuporgás és idióta beadandók írása helyett.

Eleinte tetszett, mert én osztom be az időmet, nem kell korán kelni, hallgathatok közben zenét, stb., de aztán ahogy telt az idő, egyre jobban utáltam. Én idén érettségiztem, baromi nehéz volt felkészülni. Matekból a tanár alig adott magyarázatokat, volt, hogy egy órán át kutattam neten hogy megértsem az anyagot és el tudjam magyarázni a többieknek akik szintén nem értették. Érettségin az egyik feladatnál pont ezért buktam jó 5-10 pontot, mert a tanár azt a részt pont nem magyarázta el online oktatás keretein belül, csak odadobott néhány feladatot házinak... töriből a végén már napi szinten kaptuk a tizenhat oldalas feladatlapokat, amint fellélegeztem, hogy "ezaz, végre kész!", pittyegett a telefonom, hogy kaptam újabb tizenhat oldalt... kösz... hagyományos oktakásnál ennyi házit biztos nem adtak volna. Gyakran azért csináltunk meg annyi beadandót, hogy a tanár rá se nézzen, a feladatokat úgy fogalmazták meg, hogy ritkán volt egyértelmű, mi a francot is kell most csinálni, szóval én biztos nem kérném vissza ezt az egészet. Plusz hiányzik a sulis közösség, és rossz volt a több hetes bezárás is, jobb időkben kivándoroltam az udvarra és ott írogattam a beadandókat.

És hogy ne csak magamról beszéljek, ott van a húgom, aki még nálam is jobban utálta. A tanárai négyszer annyi házit adtak, baromi sokat kellett segítenünk neki, a dolgozatai meg olyan nehezek voltak, hogy hiába adta meg előre a kérdéseket a tanár és hiába írtunk puskát meg segítettünk hárman megírni, jóesetben csak hármasokat kapott. Nem beszélve arról, hogy a motiváció is egy idő után elveszett, meg folyton ellenőrizni kellett, kész vannak-e a házik, JÓL fényképezte le és töltötte fel, MINDENT feltöltött amit kellett, és ugye olvashatóan is írta, hogy a tanárnak könnyebb dolga legyen, mert ha nem, írni újra, fotózni újra, húszszor átnézni a képeket hogy ugye jók-e, stb...

Jónak gondoltam, hogy magam oszthatom be az időmet, de aztán végül elúsztam teljesen, nem volt meg az órák adta keret, ritmus, így csak felhalmozódott a tanulnivaló.

Ellenben számítógép előtt ülve csinálni egy írásbeli számonkérést, maga a megtestesült álom. Nem is értem, hogyan születhettek így is tömegével elégtelenek.