Tanárok, Ti hogy készültök fel egy-egy tanórára?
Harmadéves tanárszakos hallgató leszek, volt már "mikrotanításom" szemináriumi óra keretében, csoporttársak részére, a tanárom szerint egész jó voltam, csak kissé merev és ideges, ami abból fakadt, hogy nem voltam 100% biztos a tudásomban, és féltem hogy besülök az előadásom közben.
Ti hogyan készültök fel egy-egy normál, 45 perces tanáróra? Konkrétan arra gondolok, hogy használtok-e órajegyzetet, belenéztek-e órán, tankönyvet mennyire veszitek igénybe, stb.
Az egyik egyetemi tanárom több, mint 10 éve tanít és minden mondatnál ránéz a jegyzetére, mert annyira nem tudja, amit tanít. :/
Általában azért jobbak a tapasztalataim, szóval nyugi, ennél csak jobb lehetsz! :D Ne parázz, nyugodtan nézz azért bele a saját jegyzeteidbe, de ne akarj mindent ellenőrizni.
Idén végeztem tanárszakon, a szemináriumi mikrotanítások semmire sem jók. Tök kellemetlen, hogy kiállsz veled egykor emberek közé, akik az anyagot legalább annyira tudják mint te, vagy még jobban, és meg kell nekik 'tanítanod', amit tudnak. Én is mindig zavarban voltam, de az iskolában a gyakorlaton más, az tényleg valós helyzet.
A gyakorlaton a vezetőtanárok el is várják, hogy készíts minden órára óratervet, amiben leírod szépen sorban, hogy mit szeretnél csinálni és ezt át is kell velük beszélni óra előtt. Pár hónap után én annyira belejöttem, hogy elég volt csak fejben átgondolni és fejben összerakni az óratervet, nem is kellett leírnom magamnak sem, de azért jó, ha van mire ránézni.
Ne aggódj, majd belejössz, a mikrotanítás teljesen más, mint az igazi tanítás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!