Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Jogos a kiakadásunk, amiért a...

Jogos a kiakadásunk, amiért a tanárunk ilyen időpontban akar órát tartani?

Figyelt kérdés

A kémiatanárunknak két kicsi gyereke van. Már évközben is nagyon sok óránk elmaradt amiatt, mert betegek lettek és a tanáruknak otthon kellett maradnia velük.

A digitális oktatást úgy csinálta a tanár, hogy emailben küldte az anyagot. Eddig nem volt baj, mert főleg elméletet vettünk. Most így tanév végére azonban kitalálta, hogy írjunk még egy dogát számítási feladatokból, ehhez feladott egy csomó példát, amik nehezek, a csoport nagy része nem érti őket. Ezért kértük a tanárt, hogy tartson nekünk egy videóhívásos órát, ahol tehetünk fel kérdéseket és rendesen elmagyarázza őket. A tanárnő azt mondta hogy oké, de ő csak este 6-kor tud órát tartani, mert napközben a gyerekeivel kell foglalkoznia, nem ér rá tanítani.

Ezen kicsit kiakadtunk, mert mikor ez a digitális oktatás kezdődött az igazgatónak az volt a határozata, hogy az órákat akkor tartsák, mikor órarendileg lennének, vagy legalábbis tanítási időn (8-16) belül. Most akárhogy is nézem este 6-kor nappali tagozaton nem vagyunk suliba...

Ráadásul többen járunk nyelvtanfolyamra/művészeti suliba, amik ilyen késő délután-kora este tartják a kurzusokat, szóval többeknek emiatt sem jó az időpont.

Szerintetek megmondhatjuk a tanárnak, hogy kicsit mellélőtt ezzel az időponttal?


2020. máj. 20. 20:22
1 2 3 4 5
 31/42 anonim ***** válasza:
83%
30. És mi van ha egyszerűen sehogyse bírja megoldani? Normális esetben óvódában/bölcsödében vannak a gyerekek, most nincsenek, ennyi.
2020. máj. 21. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/42 anonim ***** válasza:
69%

Szerintem annyira nem nagy szám hogy későn kezdődik az óra, jó így lazább keretek között hozzászokni ehhez, egyetemen is simán lehetnek óráid este (igen, nappali tagozaton).

Értem hogy kényelmetlen, persze, de azért annyira nem nagy tragédia egyszer.

Ez amúgy se tűnik tanórának, inkább csak korrepetálásnak.

2020. máj. 21. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:
66%
Mondjuk kémia fakt heti 2 kémia órával az igencsak érdekes.... :DDDD
2020. máj. 21. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 anonim ***** válasza:
36%
Egyesek miért állnak úgy a kérdéshez, mintha a tanár valami szívességet tenne csak a gyerekeknek azzal hogy tanít?! Az is egy munkahely, ő meg visszaél a helyzettel.
2020. máj. 21. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 anonim ***** válasza:
70%
34. Csak fakultációt tart, azt bármikor lehet.
2020. máj. 21. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/42 anonim ***** válasza:
31%

Ha nálunk a munkahelyen mondaná valaki, hogy ő nem jön be a meetingre, mert a két gyerekével kell töroődnie, mégis csak kivágnák.


Bocsi, de itt arról van szó, hogy a tanár kihasználja azt, hogy feletretek áll.


A megoldás az lenne, hogy elkülditek a kérdéseiteket, ő készít egy videót, ahol megválaszolja őket.

2020. máj. 21. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/42 anonim ***** válasza:
100%

#36

Nem tudom, az én munkahelyem meg van olyan rugalmas, hogy nem rúgnak ki valakit ha egyszer van valami családi problémája... :D


A kérdés-válasz videós ötleted viszont szuper!! Kérdező, dobjátok be ezt esetleg a tanárnak, tök jó kompromisszum.

2020. máj. 21. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:
100%

Már javasoltam és nem csak én hogy vegyétek fel magát az órát (ami így meg lenne tartva 6-kor) és vissza lehet nézni. Ez talán jobb mint a videó mert mégis csak élőben lehet szólni, kérdezni ha valami még nem világos. Ha mondjuk az osztály fele ott tud lenni akkor talán a legtöbb probléma kiderül.


Igazából ebben a vitában ami itt kialakult, nem lehet döntést hozni a pontos körülmények ismerete nélkül. Nagyon erősen két pártra álltak a válaszadók de igazából az igazságot nem tudjuk. Ha a tanár tényleg nem adta le rendesen az anyagot akkor jogos a kérésetek hogy legyen egy mindenkinek elérhető időpont. Pláne ha eddig sem voltak órák. Viszont ha az anyag meg lett tanítva és ez tényleg csak egy ilyen korrepetálás akkor nyilván nem lehet alkalmazkodni minden kéréshez.


A kérdéstől függetlenül mindenkinek azt javasolnám hogy egy kicsit legyünk empatikusak. Ez most egy különleges helyzet amilyenben még nem igazán volt senki. Inkább érdemes valami kompromisszumot keresni (mint az óra felvétele) mint mindenáron bizonygatni a saját igazunkat. Vegyük tudomásul hogy ha tényleg kicsi gyerekekkel van otthon a tanár akkor neki is nagyon nehéz lehet emellett megoldani a tanítást. És az is igaz, hogy ha a diákok akik nem érnek rá, mondjuk fizettek a különórákért, vagy csoportos alkalomról van szó amit nem lehet csak úgy átrakni, akkor nekik sem feltétlen megoldás az hogy "egyszer ki lehet hagyni".

2020. máj. 21. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 anonim ***** válasza:
65%

egyetértek Síva36-tal.


Komolyan, itt egyesek mi a bánatról beszélnek?


A sok naplopó tanár azért kap fizetést, h MEGÉRTESSE az ANYAGOT ISKOLAIDŐBEN. nehogy már normális legyen, h diákoknak kell hozzá alkalmazkodni, mert kisgyereke van.

persze szívességből megteheti a kérdező, h rábólint, de ha este 6 programja van, mondjon nyugodtan nemet.


ezeket a léhűtő tanárokat tényleg átraknám pár hétre a versenyszférába, h kijózanodjanak. mellesleg az egyik cég alkalmazottja, amellyel kapcsolatban vagyunk, pár hete 2 gyerekével a nyakán tárgyalt a főnökünkkel telefonon, kb. mindenki körberöhögte volna, ha azt mondja, h bocs, majd munkaidőben kívül, most nem megy. kit érdekel, oldd meg.


„Valaki kérdezte milyen elfoglaltságok vannak, amik megakadályozzák a részvételt ezen az esti órán. „



ez teljesen lényegtelen, kedves kérdező.


egyrészt semmi köze hozzá a kommentelőknek, másrészt ISKOLAIDŐN kívül van, tehát ha az a napi programod este 6 és 7 között, h repedéseket számolod össze a falon, akkor sem vagy köteles a tanárhoz alkalmazkodni.

persze, megértő lehetsz (vszínű én is az lennék 1-2x) ,de semmiképp sem tartanám normálisnak és nem engedném, h rendszeressé váljon.


a fakultációs órák nem lehetnek akármikor, csak sok iskolában órarendi problémák miatt du vagy kora reggel vannak, de nem este 6-kor, azért, mert a tisztelt tanárnő napközben a gyerekeivel gügyörészik.

mellesleg a leírtak alapján tipikus lusta, rossz tanár: ímélben küldi az anyagot, nem magyaráz, dolgozatot viszont iratna.

2020. máj. 21. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 anonim ***** válasza:
50%

Lehet azt mondani, hogy haha, túlgondoljuk, egy alkalmat egy cég kibír, ha a beosztottja épp nem ér rá, de akkor kész állatkert lenne.


Más az, hogy konkrétan gondja van a gyereknek, mert az kivételes eset.


De, könyörgöm, itt csak egy sima gyerek felügyeletről van szó.


Ha ezt elkezdik bejátszani páran akkor idővel vagy mások is próbálják követni a példájukat vagy jönne a hiszti másoktól, illetve azok is megrészegülnének attól, hogy ezt így megengedték, akik először kértek engedélyt a kimaradásra. Akkor lenne még egy alkalom, meg még egy és elkanászodik.


Én erre láttam precedenst, szóval nem csak úgy találomra írok.


A tanár meg csak kihasználja azt, hogy felettetek áll.

2020. máj. 22. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!